Sokkolták a makóiakat az év végén késve kiküldött szemétszámlák

Korom András – Makó
Alaposan felháborította a makóiakat, hogy az év utolsó két napján vagy már az újévben kapták meg a Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft-től az év utolsó szemétszámláját azzal, hogy a befizetési határideje 2013. december 31-e. A makóiak éppen ezért igyekeztek befizetni a csekkek, s azt tapasztalták, mások is igyekeznek ezt tenni, így aztán a nagypostán az utóbbi időben nem tapasztalt sor kígyózott, mely végén már az utcán álltak, s persze mérgelődtek, s szitkozódtak is az emberek.
A Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. egyébként rövid idő alatt immár a harmadik szereplő a makói szemétszállításban, hiszen bár nyár óta a városi szemétszállítást a korábbi A. S. A Kft. helyett a Csongrádi Víz- és Kommunális Kft. végezte, ám az, hogy megfeleljen az új hulladékgazdálkodási törvény előírásainak, beleolvadt a Bács-Kiskun megyei Vaskút központtal működő Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft.-be.
Megkérdeztük a december végi számlát kiállító, s kiküldő cégtől, hogy hogyan fordulhatott elő, hogy két nappal a befizetési határidő előtt kapták meg a makóiak a szemétszámlájukat, illetve mit tesznek az ellen, hogy mindez megismétlődjön?
Agatics Roland, a Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. ügyvezetője a következő választ küldött e-mailünkre: „Társaságunk a számlaleveleinek gyártására, borítékolására és postázására szerződést kötött. A 2013. IV. negyedévi lakossági számlák, melyeknek a fizetési határideje 2013.12.31. napja, a központi nyomdánál történt technikai/informatikai probléma miatt kerültek késedelmesen postázásra.
A jelzett probléma miatt a számlák a fizetési határidő (2013.12.31.) lejártát követően kerültek kézbesítésre, ezért társaságunk a számlák megfizetésének határidejét a kézhezvételtől számított 20 napra módosítja.
Jogszabály értelmében társaságunknak január 30. napjáig fizetési felszólítást kell küldenie azon ügyfelek részére, akik a számlát nem egyenlítik ki, a fent leírt probléma miatt a fizetési felszólításban nem fogunk kamat és ügyviteli díjat felszámítani.
Társaságunk megkezdte az egyeztetést annak érdekében, hogy a jövőben ilyen probléma ne forduljon elő.” – írta a cégvezető.
Toldi az önkormányzattól kér tájékoztatást
Toldi János makói képviselő maga is megtapasztalta a késve kiküldött számlák miatti feszültséget.
– December 29-én kaptam meg a szemétdíjról a számlát, melyen a december 31-i fizetési határidő állt. Magam is sorban álltam a nagypostán, s megtapasztaltam, hogy az emberek idegesek, feszültek és felháborodottak voltak a rövid határidő miatt – mondta.
A képviselő a makóiaknak rendkívüli kellemetlenséget okozó ügy miatt a helyi önkormányzattól kér majd tájékoztatást. – A makói önkormányzathoz azért fordulok, mert annak a kötelessége a szemétszállítási szerződés megkötése, illetve a szolgáltatás folyamatosa biztosítása – mondta.