54 milliós fejlesztés indul a makói kórházban

Korom András – Makó
A száz százalékos uniós támogatást élvező makói fejlesztés a Szegedi Tudományegyetem „Rehabilitációs szolgáltatások a Dél-alföldi Régióban” című sikeres pályázata segítségével valósulhat meg, összesen 13 dél-alföldi intézmény együttműködésének eredményeképpen. Az intézmények összesen 2 milliárd forintot nyertek a rehabilitációs fejlesztésre ebből 54 milliót kap a makói kórház.
Kallai Árpád főigazgató hangsúlyozta: a makói kórház pszichiátriai osztálya,nagy hagyományokkal rendelkezik, s nem csak múltja és jelene, de hosszú távon jövője is van.
A fejlesztés során – derült ki a főigazgató és dr. Prehoffer Ágnes megbízott osztályvezető főorvos szavaiból – a most is meglévő épület tetőterében egy tízágyas pszichiátriai rehabilitációs nappali kórházat alakítanak ki. Ez azt jelenti, hogy a betegek a hét öt napján a nappali óráikat különböző rehabilitációs és gyógyító foglalkozásokon vesznek majd részt, majd délutánra és estére hazamennek, s otthon, családi körben igyekeznek majd hasznosítani a társadalomba való beilleszkedés érdekében a kórházban elsajátított ismereteket.
A makói kórház pszichiátriai osztályának épülete. Őszig jelentősen modernizálják.
A tetőtérben készül egy a csoportos terápiáknak is helyt adó közösségi tér, illetve a szükséges vizesblokk. Egyúttal teljesen akadálymentesítik az egész épületet, ennek része lesz az a külső lift is, mely összeköti az épület különböző szintjeit. Mindezek mellett a nappali kórház feladatainak ellátásához szükséges eszközöket is megvásárolják.
– Olyan körülményeket biztosítunk így majd, hogy az a jelenleginél jobban segítse az ellátás színvonalát és egyben növeli a betegek elégedettségét – fogalmazott Kallai Árpád. A főigazgató kérdésünkre elmondta: a hamarosan kezdődő, s idén szeptemberre befejezendő munkálatok idejére nem költöztetik ki a betegeket a jelenlegi épületből, hiszen a gyógyítás és a munkavégzés zavartalanságát is biztosítani tudják.
Dr. Prehoffer Ágnes osztályvezető főorvos elmondta: a ma 60 ággyal működő osztályon az épület átalakítását követően a jelenleginél is magasabb színvonalon tudják majd ellátni a betegeiket.