Álügyintéző közvetítette a hiteleket
A hatóság adatai szerint egy magát hitelügyintézőnek kiadó nő szervezésében és közreműködésével 3 pénzintézet sérelmére követtek el bűncselekményeket a 2011-ben és 2012-ben. A gyanúsítottak személyi kölcsönök és hitelek felvétele, illetve hitelkártya-igénylések során károsították meg a bankokat. A hitelért folyamodók egy része úgy kötött szerződést a pénzintézetekkel, hogy nem állt szándékában a felvett kölcsönök visszafizetése vagy arra reális esélye sem volt. A kérelmezők több esetben valótlan tartalmú munkáltatói igazolásokat is felhasználtak a pozitív elbírálás érdekében.
A nyomozók a beszerzett adatok alapján megállapították az álügyintéző személyazonosságát, kiderült, hogy a 36 éves V. Veronika hamis nevet használt. Az ügyben 25 bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt összesen 16 gyanúsítottat hallgattak ki.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya a nyomozást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal a Szegedi Járási Ügyészségnek küldte meg.
MH-CSMRFK