Örömvasárnap Makón: meggyújtották a harmadik adventi gyertyát

Bojtor Boglárka – Makó
Bálint Márta felkonferálása után a Bartók iskola gyermekkara kedveskedett meglepetés műsorral a makóiaknak. A diákok gyönyörű hanggal énekelték végig a közkedvelt karácsonyi dalokat, melyeket sokan a közönség soraiból is velük együtt dúdoltak.
Farkas Éva, a KLIK Makói Tankerületének igazgatója szerint advent négy hétvégéjén mindenkibe kicsit visszaköltözik a gyermek, és az őszinte feltétel nélküli szeretet. Pálfai Zolán a római katolikus egyház plébánosa pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy panaszkodás helyett a nap végén mindenki keressen három apró csodát. Szebbé tudja varázsolni egész életét, ha este elgondolkozik rajtuk.
Majd a férfi énekkar és zenekar gyönyörű produkciója következett. Ez alkalommal is meleg teával küzdhettek a hideg ellen a kilátogatók. És süteményt is osztogattak a sorok közt a diákok.
Képeink az ünnepségről: