Adóemelést terveznek a makói városházán

Január elsejével megemelné a helyi adókat a makói önkormányzat. A tervezett 2,4 százalékos emelés azt jelenti, hogy aki építményadóként az idén négyzetméterenként és évenként 980 forintot fizetett, az jövőre 1005-öt, aki 550-et, az 565-öt, aki 660-at, az 675-öt, aki 330-at, az 340-et, aki pedig 180-at, az 185 forintot fizetne.
A telekadó mértéke 90 forintról 92-re, 45-ről 46-ra, 28-ről 29-re, 250-ről 256-ra, és 23-ról 24 forintra emelkedne.
A magánszemélyek kommunális adója úgy változna, hogy aki eddig évente adótárgyanként eddig 11 ezer 200 forintot fizetett, annak ez 11 ezer 470 forintra, aki csak 8500-at, annak 8705 forintra emelkedne.
A végső szót a helyi képviselő-testület a szerdán délelőtt 9 órakor a Koronában kezdődő ülésén mondja ki. Ezen szó esik – többek közt arról – hogy kölcsönadja a Petőfi-park névadója közterületi szobrát Apátfalvának, helyi védelem alá helyezik a Makovecz Imre illetve a MAKONA stúdió által tervezett makói épületeket, módosítják a helyi buszközlekedéssel kapcsolatos szerződést, de szó esik a Makói Városi Televízió illetve a Makói Gyógyfürdő Kft. első három negyedévi működéséről is.
MH