Vásárhely főjegyzője szerint érthetetlen és felháborító a makói városvezetés álláspontja

A makói önkormányzat súlyosan megtéveszti a polgárait amikor azt állítja, hogy „egyes hódmezővásárhelyi vezetők egyes döntései” miatt került sor az egészségügy, vagy a víziközmű szolgáltatók átszervezésére, ad absurdum a Magyar Posta szervezetének meghatározására! – írja hírportálunkhoz eljuttatott levelében Korsós Ágnes, Vásárhely címzetes főjegyzője, aki a tegnap, a makói testületi ülésen Vásárhelyre vonatkozó állításokra reagált.
„Aki valaha egyetlen percet is dolgozott a közigazgatásban, pontosan tudja, hogy a hódmezővásárhelyi döntéshozóknak, de akár az egész önkormányzatnak nincs, és nem is lehet ezekhez semmi köze, hiszen a víziközművek, vagy az egészségügyi szolgáltatók intézményi rendszerét, működését törvények határozzák meg! A hódmezővásárhelyi önkormányzat nem dönthet, és nem is döntött sem a vásárhelyi, sem a Makó kórház sorsáról, ahogyan arról sem, Makó hogyan képviseli magát a régió legnagyobb vízmű-szolgáltatójában, az Alföldvíz Zrt.-ben.
Vásárhelyen jelenleg még csak nem is a város döntése alapján szolgáltat az Alföldvíz Zrt., hanem a MEKH kijelölése szerint, amely a változó törvényi környezetben nem adta meg a működéshez szükséges engedélyeket a város saját szolgáltatójának, a Zsigmondy Béla Víziközműveket Üzemeltető Zrt.-nek! A vásárhelyi képviselők csupán arról döntöttek, hogy január 1-jétől szolgáltasson tovább az Alföldvíz a településen.
A Magyar Posta szervezetére szintén nincs a városnak befolyása, tudomásom szerint a vásárhelyi posta sem önálló, hanem Debrecenhez tartozik! A vásárhelyi önkormányzat évekkel ezelőtt még azért is hosszas egyeztetést és küzdelmet folytatott, hogy Hódmezővásárhelyen egy külső városrészben lévő kisposta megmaradjon. Hogyan dönthetnénk más városok, más postahivatalairól?
A kórházak, a postahivatalok és a víziközmű szolgáltatók állami cégek! Érthetetlen és felháborító, hogy a makói városvezetés a hódmezővásárhelyi önkormányzatot hibáztatja, amiért Makón változások történnek. Ráadásul, ha én makói lennék, először azt kérdezném meg a városvezetéstől: ha olyan dolgok történnek a településen, ami szerintük nem kedvező, akkor miért nem tesznek ellene valamit, miért más településeket hibáztatnak! – szögezte le Korsós Ágnes Vásárhely címzetes főjegyzője.
Kallai Árpád, a makói-vásárhelyi kórház főigazgatója – az egyes makói testületi tagok által a kórházitegrációval kapcsolatban vizionált vélekedések kapcsán – elmondta: 2012. januártól él az új ellátó rendszer – a szaktárca döntése alapján. – Vásárhelynek semmiféle beleszólása sem volt ebbe, készen kaptuk a struktúrát, s megpróbáljuk a legjobbat kihozni belőle – hangsúlyozta.
A makói-vásárhelyi kórház főigazgatója hozzátette: már 2012. januárjában átvette a Csongrád Megyei Önkormányzattól a makói kórházat az állam, míg a vásárhelyit csak 2012. májusában. Minden ami történik, arról a GYEMSZI dönt, abba sem a vásárhelyi kórháznak, sem a vásárhelyi önkormányzatnak nincs semmiféle beleszólása.
A főigazgató arra a kérdésünkre, hogy miért nem vesz részt senki az integrált kórházból a makói testületi ülésen, hogy a hasonló felvetésekre azonnal reagáljon, elmondta, azért: mert eddig sosem kapnak még arra meghívót.