Elhunyt a holt-tengeri tekercsek makói kutatója

Vermes Géza szülei a holokauszt áldozatai lettek annak ellenére, hogy gyermekük 7 éves korában kikeresztelkedtek. Ő maga katolikus intézményekben dolgozott, végül volt plébánosának Apor Vilmos püspöknek köszönhette a megmenekülését.
A második világháború után római katolikus pap lett, budapesti tanulmányai után a belgiumi St. Albert College és a Leuveni Katolikus Egyetem hallgatójaként a keleti történelmet és nyelveket tanulmányozta. 1953-ban teológiai doktorátust szerzett A Holt-tengeri tekercsek a történelem keretében című doktori munkájával. 1957-ben Nagy-Britanniába ment, állást kapott a Newcastle-i Egyetemen. 1965-ben csatlakozott az Oxfordi Egyetem keleti tanulmányok tanszékéhez. Mielőtt 1991-ben nyugdíjba vonult, ő lett a zsidó tanulmányok első professzora.
A Holt-tengeri tekercsek kutatójaként vált nemzetközi tekintéllyé. A tekercsek mértékadó angol fordítását ő készítette el, fő műve A zsidó Jézus magyarul is megjelent. Tagja volt a Brit Akadémiának és az Európai Akadémiának, tiszteletbeli doktora többek közt a budapesti Közép-európai Egyetemnek. 2008-ban vezóhette át Makó Város Emlékérmét és megkapta a Magyar Tudományos Akadémia Bacher Vilmos-emlékérmét is.
MH összeállítás