Egy szakma, négy makói generáció

Bojtor Boglárka – Makó
Lenhardt János annak idején a katonaságtól való leszerelése után még Kiszomboron alakította ki a szíjgyártáshoz szükséges feltételeket. Fia, szintén Lenhardt János 1900-ban vette át a műhely a vezetését, de már Makón folytatta a mesterséget. Őt követte városunk legidősebb polgára a 104 éves Lenhardt János Károly 1978-ban. Ma a szíjgyártó műhelyet fia, Lenhardt Béla vezeti.
– A szakma iránti szeretet a vérünkben van, hiszen már az unokáim is mindig ott dolgoznak velünk, ha  a fiammal készítünk valamit. Sokszor bízunk rájuk is apróbb munkákat, mint a lyukasztás vagy a fonás, hisz mi is így tanultunk meg minden apró trükköt – mondta Lenhardt Béla.
A szíjgyártó mesterség elsődleges feladata régen a lószerszám gyártás volt. Ebbe beletartoztak mind a hadfelszerelési, mint a mezőgazdasághoz szükséges eszközök, valamint a sportfelszerelések is. Manapság ez a kör kibővült; kutyafelszereléseket, táskákat, nadrágszíjakat, különböző tömítéseket, hajtószíjakat, vadászati kellékeket és sportfelszereléseket készítenek bőrből.

Ma Lenhardék három generációja is dolgozik a családi műhelyben.

– Mivel a szakmát egyre kevesebben művelik, ezért még mindig meg lehet élni belőle. Például a környékünkön csak mi foglalkozunk ezzel, még Szegeden sincs szíjgyártó, csak bőrdíszműves. A mezőgazdaságban is már szinte minden gépesítve van, ezért a kutyafelszerelések és a lovas hobbihoz szükséges tárgyak vették át az elsődleges helyet – mondta a mester.
Érdekesség, hogy a műhelyet kétszer is kirabolták a világháborúk során, így nem sok régi szerszám és ereklye maradt meg. A legrégebbi eszközeit Béla nagyapjától örökölte. A családnak így is rengeteg szerszámja van, minden munkához másmilyen kell, hogy megkönnyítse a dolgukat. Ettől függetlenül egy komplett lószerszámon egy ember akár egy hónapig is dolgozhat, ezzel ellentétben a kisebb javítások csak pár percig tartanak.

Lenhardék családi legendáriumából

A 104 éves Lenhardt János Károly csupán 70 éves korában ment nyugdíjba, de tíz esztendeje még maga is dolgozott a Kálvária utcai családi műhelyben. Annak idején a gimnáziumban iskolatársa volt  József Attilának, akinek Alá’ szolgájá!-t köszönt, míg osztálytársa volt a később miniszterré avanzsált Erdei Ferenc. A számos családi történet közé tartozik az is, miszerint a jómódban élő felmenői még az 1848-as szabadságharc idején az akkor érvényes fizetőeszközért, azaz Kossuth bankókért adták el házukat. Ám nem költötték el időben a pénzt, ami a szabadságharc bukása után azonnal értéktelen papírossá vált. Így mindent kezdhettek előlről.

A szerző felvételei.