Mágoriné: hiba volt a hivatal elköltözése is

Makó Híradó
– Örülnék neki, ha a Hagymatikum új igazgatója kihasználná azt a lehetőséget, hogy valamennyi országgyűlési képviselőnek szívesen vinnék egy Makót ajánló prospektusokból álló csomagot, hogy felhívjuk a figyelmüket, milyen üdülési lehetőségeket kínál a város – jelentette ki mai makói sajtótájékoztatóján Mágori Józsefné.
A térség országgyűlési képviselője a helyi szemétszállítás jövőjének bizonytalanságával kapcsolatban hozzátette: a hulladéktörvény kimondja, hogy a lerakási díj fizetésére kötelezett a szolgáltató, azaz Makó esetében ez jelenleg az A. S. A. Hódmezővásárhely Köztisztasági Kft., nem a makói önkormányzat. A szemétszállításban résztvevő külföldi vállalkozások csak 49 százalékos kisebbségi tulajdonnal rendelkezhetnek a közös cégben, a szemétfeldolgozásban azonban nincs ilyen megkötés.
– Eddig kényelmes állapot volt: a szolgáltatók a profitra hajtottak, úgy működtek a legjobban, ha minden szemét a depóba került. Ez ellentétes a mi érdekeinkkel, hiszen 100 év alatt így szeméthegyek nőnének Magyarországon. Az Európai Unióban utolsóként nálunk vezették be idén január elsején a lerakási díjat, ami most tonnánként 3000 forint. Ez a díj évente 3-3 ezer forinttal nő 2016-ig. Mindez a szolgáltatókat a szemét feldolgozására ösztönzi, ráadásul 2015 januárjától csak szelektív gyűjtés végezhető. A magyar állam jelenleg kényszerhelyzetben van, ugyanis a szemétlerakók építésekor az EU-s önerőket külföldi cégek adták. A végső cél, hogy mindenütt az adott önkormányzat legyen a szemétszállító és feldolgozó cégek többségi tulajdonosa. Ha szelektíven gyűjtik a hulladékot és a maradékot komposztálják, akkor egy idő után az jövedelmet termelő vállalkozás lesz – tette hozzá.
A belvízhelyzetről elmondta: Makó térségében az utóbbi időben 300 mililiter csapadék hullott, de nincs az a katasztrofális helyzet, mint két éve volt, köszönhetően annak, hogy a közmunkaprogramban résztvevők rendbe tették a belvízelvezető csatornákat, s olyan fejlesztéseket végzett a Tisza-Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat, melynek köszönhetően ma már elfolyik a belvíz, míg régen az állt a csatornákban. Azokon a gyepeken, melyeken megáll a víz és nem történik onnét elvezetés, ott a vizek helyben tartása lenne fontos. Most készülnek a tervek, hogy ezeken kis aranykorona értékű, egyébként is vízállásos területeken alakítsanak ki tározókat.
– A kormány által végzett adósságátvállalással kapcsolatban Buzás Péter polgármester számos nyilvános fórumon megtámadott azzal, hogy a meghatározott 50 százalék helyett nem tudtam többet kilobbizni. Amikor a Gyurcsány-Bajnai kormány idején ő volt Makó és térsége országgyűlési képviselője, szavazatával ő is jóváhagyta azokat a támogatásokat, melyek arra kényszerítették az önkormányzatokat, hogy ha fejleszteni akarnak, hitelt vegyenek fel hozzá. Azaz ő is felelős az önkormányzatok hitelválságáért. Én, mint akkori önkormányzati képviselő figyelmeztettem, hogy a 149 forintos árfolyamon felvett 20 millió svájci frank, ha meglódul az árfolyam, milyen hatalmas teherrel jár majd. Most köszönje meg, hogy az Orbán kormány a város adósságteher felét átvállalta, ne bűnbakot keressen, s találjon meg vele engem. A helyi adó emelés 123 millióval nagyobb bevételt jelent a városnak, illetve a Givaudan ettől az évtől fizet jelentős helyi adót, így az adósságátvállalás nem lehetett 50 százaléknál nagyobb – tette hozzá Makó országgyűlési képviselője.
Mágori Józsefné szerint azért nem tudnak együtt dolgozni Buzás Péterrel a város érdekében, mert – úgy látja – Makón mindent a nagypolitikai határoz meg, azaz a polgármester a volt kormányzati erőkhöz igazodik.
Mágoriné szerint hiba volt a makói polgármesteri hivatalt a városháza szárnyába költöztetni:
– Ilyen lerobbant önkormányzati épületet, mint a makói, nem lehet másikat találni az országban. A helyzetet még tetézte is azzal a hivatal, hogy az épület szárnyába költözött, hiszen minden makói egyszerű ember tudja, hogy az az épület, melyet nem laknak, nem fűtenek, rohamosan tönkremegy. Makónak ez a legszebb műemlék épülete, nagyon nagy a polgármester felelőssége abban, ha teljesen tönkremegy.
A főépületből március elején költözött az oldalszárnyba a polgármesteri hivatal. 15 milliót spórolnak ezzel a lépéssel.
*
Hírportálunk felajánlotta a lehetőséget a makói önkormányzatnak, illetve Buzás Péter polgármesternek, hogy reagáljanak a sajtótájékoztatón elhangzottakra, ám ezzel nem kívántak élni.