Elbukta az EB-részvételt az U17-es válogatott
A találkozó csodásan kezdődött U17-es válogatottunk számára, mert már a második percben megszerezte a vezetést egy Korozmán Kevin fejesnek köszönhetően.
A szünetig az eredmény már nem változott, sőt, helyzetek sem igazán akadtak egyik csapat előtt sem. A fordulást követően is Pistont István csapata irányította a mérkőzést, bár ekkor már inkább a védekezés volt a válogatott fő feladata.
A hajrában viszont, szinte lemásolva a magyar gólt, a svédek is betaláltak egy szöglet után és mivel a hátralevő három percben az eredmény már nem változott, a magyar válogatott nem jutott ki a nyári kontinensviadalra.
-vébé-