Előzetesben marad a mindszenti baltás fenyegető
A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség azért kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását, mert megalapozott gyanú áll fenn arra, hogy P.S. 2013. március 31. napján 21 óra körüli időben a sértett mindszenti lakásánál jelent meg, és mivel vele haragos viszonyban áll, ittas állapotban kiabált az utcán. A sértett felhúzta a redőnyt, mire a gyanúsított a nála levő fejszével kitörte az ablak egyik szárnyát és azzal fenyegette a sértettet és családját, hogy megöli őket. A sértett kézfejét a szétrepülő üvegszilánkok felsértették. A sértett felesége értesítette a szüleit, akiket megjelenésükkor a gyanúsított szintén fejszével fenyegetett. A gyanúsított ezt követően az ingatlan kapujára és ablakára is ráütött a fejszével.
A gyanúsított büntetlen előéletű, de jelenleg több büntetőeljárás is van vele szemben folyamatban, melyeket részben a jelen ügy sértettjeinek sérelmére követett el. Erre tekintettel fennáll a bűnismétlés veszélye, az, hogy a gyanúsított ismét szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. Attól is megalapozottan lehet tartani, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk megfélemlítésével, befolyásolásával az eljárás sikerét meghiúsítani törekedne. Erre figyelemmel a bíróság úgy ítélte meg, hogy a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelése indokolt.
A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője azonban fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem jogerős – olvasható a Szegedi Törvényszék hírportálunkhoz eljuttatott közleményében.
MH