Kiütéses Bayern-siker az odavágón
A két együttes között az egész mérkőzés folyamán klassziskülönbség volt és egy pillanatig sem volt kérdés, hogy a Bayern megnyerni az odavágót. Azt viszont, hogy 4-0 arányban múlják felül az európai klubfutballt évek óta uraló Barcelonát nem sokan jósolták meg a találkozó előtt.
Az első játékrész második percében már vezetéshez juthattak volna a németek, de Arjen Robben ekkor még elhibázta ziccerét. A félidő közepén aztán Thomas Müller fejesével előnyhöz jutott Jupp Heynckes csapata és uralva a mérkőzést, előnyben vonulhatott az öltözőbe. Ahonnan ismételten a németek jöttek ki koncentráltabban, ugyanis Mario Gomez (les)góljával szinte azonnal megduplázták előnyüket. A katalánok egyáltalán nem találták a ritmust és a csapatot mozgató Xavi-Iniesta-Messi trió észrevehetetlennek bizonyult. Az utolsó húsz percbe érkezvén a Bayern újabb gólt szerzett, Arjen Robben egy tökéletes biciklicsel után könnyedén helyezett a kapuba kiszorított helyzetből.
Ráadásképpen Müller még egyszer betalált, a bajor csapat pedig – hiába a Barca az ellenfél – fél lábbal már a döntőben érezheti magát.
A mérkőzést egyébként Kassai Viktor vezette, aki az első félidőben két kezezésnél sem ítélt büntetőt a hazai csapat javára, majd két Bayern-gólnál is hibázott.
Bajnokok Ligája, elődöntő, 1.mérkőzés:
Bayern München-Barcelona 4-0
G.: Müller 25., 82., Gomez 49., Robben 73.
-vébé-