Makóra ismét beszökött a tél!

Még az is lehet, hogy a hét első felében szánkóval közlekedhetnek majd a makói gyerekek, hiszen az előrejzések szerint a mai havazás holnap és szerdán, de az is lehet, hogy csütörtökön is folytatódik. A Mikulás és a rénszarvasok feltűnésére azonban nem kell számítani, hiszen március végi szokatlan hideg fokozatosan enyhül, a havazást a hét végére inkább az eső váltja fel, s a hőmérséklet hajnalban is a fagypont fölött lesz. Napközben pénteken pedig majdnem eléri a +10 fokot. Olyan lesz az időjárásunk, mint ilyenkor Moszkvában vagy Helsinkiben szokott.
MH