25 %- kal emelnék a makói lakbéreket

Korom András – Makó
A helyi adók és az üzlethelyiségek bérleti díja után a makói képviselő-testület az önkormányzati tulajdonú lakások utáni lakbéremelésről is dönt többek közt a holnap délelőtt 9 órától a városháza első emeleti üléstermében kezdődő ülésén.
Az ezzel kapcsolatos előterjesztésben olvasható, hogy Makó kétévente vizsgálja felül a helyi lakbérrendeletét, s a mostani emelés célja, hogy a helyi lakbérek megközelítsék a környező települések bérlakásainak lakbérét.
A Búzás Péter polgármester által szignált előterjesztésben az is olvasható, hogy a rendelettervezetet Makó honlapján közzétették a társadalmi egyeztetés céljából, de ezzel kapcsolatban a megjelölt határidőig nem érkezett egyetlen vélemény sem.
Makón az önkormányzata adatai szerint jelenleg 213 önkormányzati bérlakás van. A szociális alapon bérbe adott összkomfortosok lakbére jelenleg havonta 152-168 forint négyzetmétereként, a tervezett emelést követően ez 190-210 forintra változna. A komfortos lakások után jelenleg négyzetméterenként havi 132 forintot kell fizetni, az emelés után ez 165-re emelkedne. A félkomfortosoké 64 forintról 80-ra, a komfort nélkülieké 38-ról 48-ra változna.
Összkomfortos lakásai is vannak a városnak. A szerző felvételei.
A költségelvű összkomfortos bérlakások jelenlegi négyzetméterenkénti lakbére a jelenlegi 304-336 forintról 380-420 forintra, a komfortosoké 264-ről 330-ra, a félkomfortosoké 128-ról 160-ra, a komfort nélkülieké 76-ról 95-re emelkedne.
A szabadpiaci alapon bérbe adott összkomfortos önkormányzat lakások bérleti díja a jelenlegi négyzetméterenkénti, havi 550 forintról 688-ra, a komfortosoké 500-ról 625-re, a félkomfortosoké 450-ről 563-ra, a komfort nélkülieké 400-ról 500 forintra változna, ha a testület változtatás nélkül megszavazza a rendelettervezetet.