Tóth Tímea felhagy a profi kézilabdával

– Jó látni, hogy tudsz mosolyogni, de gondolom nem volt könnyű elfogadni, hogy a tervezettnél fél évvel hamarabb fel kell hagyj az  élsporttal?

 – Egy sportoló belül érzi, hogy már mikor nem az igazi. Tavaly augusztusban, másfél éven belül másodszor is meg kellett műteni a  térdem, porcleválás volt benne, mára teljesen elkopott a külső porcom. Egyre nehezebben regenerálódtam és bár mindent megtettem a gyors  gyógyulás érdekében, ez sem ment úgy, mint régebben. Decemberben aztán  leültünk Edinával, hogy megbeszéljük a folytatást és abban állapodtunk  meg, hogy a következő egy hónapban megnézzük, segítségére tudok-e még  lenni a csapatnak vagy sem. Pár nap után azonban be kellett látnom, már  nem tudom felvenni a versenyt a fiatalokkal és úgy éreztem, hogy a  térdem sem jön rendbe teljesen. A múlt héten egyeztettünk a csapat  vezetőségével és közösen hoztuk meg életem egyik legnehezebb döntését. Akkor még nagyon el voltam keseredve, de másnap már bizakodva  tekintettem a jövőm elé.

– Említetted, hogy mindent megtettél a gyógyulás érdekében.

– A műtét után egy héttel már a gyógytornásznál voltam a Sportkórházban, volt, hogy többen is foglalkoztak velem, annyira fel  akartam épülni. Az orvosok azonban éreztették, hogy a térdem már nem  lesz élsportra alkalmas állapotban, de mondani persze nem merték nekem. Amikor felépültem, elkezdtem edzeni a csapattal, ott voltam a kispadon,  de Edina hamarabb meg merte fogalmazni, mint én, hogy az egészségem  lenne veszélyben, ha erőltetnénk a játékot.

– 22 év élsport után nagyon nehéz lehet elfogadni, hogy itt a vége.

– Már a nyáron tudtam, hogy ez lesz az utolsó szezonom, persze én úgy szerettem volna visszavonulni, hogy aktív, hasznos tagja vagyok a  csapatnak. Fontos, hogy egy sportoló felkészüljön erre a helyzetre, bár  százszázalékosan ez nehezen sikerülhet. Igyekszem a jövőbe tekinteni és  nagyon örülök, hogy az érdi csapat vezetősége maximálisan mögöttem áll,  támogat ebben a helyzetben. Arra is figyelnek, hogy ne csak a csapatnak,  hanem nekem is jó legyen.

– Vannak terveid a jövőre?

– Még nagyon friss a döntés, így nem tudom, hosszabb távon mihez kezdek. Az biztos, hogy a sporttól, a kézilabdától nem szeretnék  elszakadni. Szeretném magam tovább képezni, hiszen ez elengedhetetlen,  ha később például edzőként dolgoznék. Ami biztos, most lesz időm  frissíteni a nyelvtudásomat, több időt töltök majd az egyetemen is,  hiszen sportszervező szakra járok és persze több időm lesz a  magánéletre.

– Visszaemlékezve a pályafutásodra, mely szép pillanatokat idéznéd fel?

– Azt, hogy tíz éven át a Fradi játékosa lehettem, nagy élménynek nevezném. Ugyancsak kiemelném az elmúlt éveket, amelyeket Érden  töltöttem, hiszen egy nehéz, fájdalmas időszak után igazoltam ide, és  meggyőződésem, hogy életem legjobb döntése volt. Sosem felejtem el,  amikor először találkoztam a csapattal: a fiatalok csillogó tekintettel,  nagy örömmel fogadtak. Bár már nem kell napi szinten edzésre járnom, ott  leszek a  meccseken, hiszen a lányok tudják, hogy a jövőben is mindenben  számíthatnak rám. Persze ez most úgy hangzik, mintha búcsúznék, pedig a  csapat vezetőségének köszönhetően tovább dolgozhatok a klubért, így a  szurkolóktól is lesz alkalmam elköszönni.

ÉH / handballerd.hu