Spiró György író: a Nyugatnak nem érdeke, hogy egy háborús vereség elsöpörje Putyint

Ha ugyanis az Ukrajnát lerohanó orosz elnök bukik, az még kiszámíthatatlanabb következményekkel járhat a világ számára – erről a HVG-nek adott nagyinterjúban beszélt Spiró György író, az orosz történelem, kultúra és lélek alapos ismerője. Az ismert művész, gondolkodó szerint a háború eszkalálódása sem politikai, sem gazdasági okból nem jó a Nyugatnak, de abban is biztos, hogy a végén leginkább az oroszok fizetik meg nagyhatalmi politikájuk árát.

Jó tíz éve iszonyatos uszítás folyik Ukrajna ellen Oroszországban, a központilag irányított orosz propagandában – fejtette ki a február 24-én kirobbant háború kapcsán Spiró György.

„Margarita Szimonjan, a Russia Today főszerkesztője és Vlagyimir Szolovjov televíziós megmondóember és a velük fellépő politikai kommentátorok azt hangoztatják, hogy Oroszországra nem érvényesek a Nyugat törvényei, a szerződések, az oroszoknak saját törvényeik vannak; a rájuk fenekedő emberi civilizáció nem az oroszoké, mert nekik megvan a maguké. Azt mondják, hogy Ukrajnában élet-halál harcukat vívják az oroszok a Nyugat, illetve a nem oroszok ellen, akik Putyin fogalmazása szerint ‘fojtogatják Oroszországot, és nincs már hová hátrálni’. Akik ezt elhiszik, és bizonyára sokan vannak, azokat nem hatják meg az orosz háborús gaztettek, mert el sem jutnak hozzájuk ilyen hírek; az ‘ukrán nácik és fasiszták’ kegyetlenségeiről azonban láthatnak képeket és felvételeket” – fogalmazott a HVG-nek adott interjúban.

Arra a kérdésre, mennyire van jelen ebben a narratívában a Szovjetunió iránti nosztalgia, az író úgy felelt: a Szovjetuniót ma többnyire azonosítják Oroszországgal és fordítva. Mint mondta, a nagy honvédő háború a legnagyobb orosz hagyomány. A fő propagandisták ma is az Internacionálét éneklik, mosolyognak, ha valaki a Gulagot emlegeti, és azzal hessentik el, hogy Sztálin alatt hatalmasat nőtt az életszínvonal. A húsz éve tartó belső orosz agymosásnak nyilvánvalóan komoly következményei vannak a társadalomra nézve is.

„Sokan ünnepelték a világban, az oroszok és az ukránok is, hogy a Szovjetunió vér nélkül omlott össze, én akkoriban úgy gondoltam, hogy várjuk ki a végét, egy ekkora birodalom nem tud békésen szétesni. Évtizedek óta folyik a vér, gondoljunk Grúziára, a csecsen háborúra, a 2014-es krímire és a mostanira. Az elmúlt időszakban a legtöbb volt szovjet tagköztársaságra, így vagy úgy, kiterjesztették az oroszok a befolyásukat. Van, ahol csapatokat állomásoztatnak, Fehéroroszországban a példátlanul nagy és tartós tüntetések ellenére életben tartották a rendszert, mára pedig bekebelezték. Az orosz érdekszféra ma is nagyjából a Szovjetunió határainál van. Putyin a Szovjetunió összeomlását – NDK-ban élő KGB-ügynökként – látta, megrázta, és soha nem heverte ki. Ukrajna megtámadása nem logikátlan lépés, hanem következetesen felépített, régóta folyamatban lévő terv része. A Szovjetunió felélesztése nemcsak területi szinten történt meg, hanem hatalmi módszerekben is, a szabad sajtó felszámolásával, a látszatdemokrácia mögött felépült kemény diktatúrával” – részletezte Spiró György.

Ami Oroszország erős Nyugat-ellenességét illeti, ennek okait elemezve rámutatott: a 19. századi orosz gondolkodók úgy vélték, hogy a hosszúra nyúlt mongol–tatár hódítás felerősítette az oroszok etnikai és habitusbeli keleti elemeit, és ebből származik az oroszok skizofréniája, a vadságuk és a civilizáció áhítása egyaránt. A Nyugathoz való ambivalens viszony másik eredője pedig szerinte a napóleoni háborúkban keresendő: az oroszok megverték ugyan Napóleon seregét, de Párizsig jutva rádöbbentek, hogy Nyugat-Európa sokkal fejlettebb náluk, s modernizálniuk kellene.

Az oroszok számára Kijev olyan, mint nekünk Erdély

Úgy folytatta, a 19. században a gyenge és felemás reformok szakadást hoztak létre a nyugati fejlődést áhítók és a konzervatívok között. A szerinte mindig és ma is a katonai elit által vezetett Oroszország az 1853-ban kirobbant krími háborúban a nyugati hatalmakkal szemben igyekezett az oszlófélben lévő Török Birodalomból minél többet elhódítani, de vereséget szenvedett. Kiemelte, ez volt a Napóleon által kezdett világháború következő állomása, amely az első és a második világháborúban folytatódott – s tulajdonképpen ma is tart.

„A 19. század kezdete, a nemzetállamok kialakulása óta Európában és Ázsia jelentős részén a Nyugat és a Kelet háborúja folyik hosszabb-rövidebb békekorszakokkal; ugyanezt nyugodtan nevezhetjük minden oldalról birodalmi szemléletű, imperialista világháború-sorozatnak, ami a társadalmi fejlődés legsúlyosabb gátja. A legutóbbi, 1945 óta tartó korszak – a jugoszláv háborút kivéve – példátlanul hosszú volt, ennek van most vége” – fogalmazott az interjúban, hozzáfűzve: a Szovjetunió háborúban született, súlyos polgárháborúban maradt fenn, húsz év múlva rettenetes háborúra kényszerült; a felbomlása békésnek tűnt, de a jelek szerint mégis háborúval jár.

Spiró György arra is felhívta a figyelmet: a hagyományos orosz gondolkodás Ukrajnát Oroszország részének tekinti, népét kisorosznak hívta. Ukrajna ugyanakkor politikailag sokszor elkülönült Oroszországtól, egyik része Lengyelországhoz tartozott. Bohdan Hmelnyickijnek a 17. század közepén a tatárokkal együttműködve egy időre sikerült a lengyelekkel szemben egy kijevi kozák államot létrehoznia, de amikor a hadi helyzet rosszra fordult, az orosz cár védelmét kérte: az ukrán–lengyel háború jórészt ott folyt, ahol ma az orosz–ukrán.

„A narancsos forradalom idején a lengyelek hangoztatták ukránbarátságukat, és az elmúlt években körülbelül egymillió Ukrajnából érkezőt befogadtak. Nemrég formálódni kezdett egy lengyel–litván–ukrán szövetség, amit Putyin fojtogatónak érezhetett. Az oroszok számára Kijev olyan, mint nekünk Erdély, vagy még inkább mint a szerbek számára Koszovó, vagyis Rigómező. Kijevben született meg az első orosz állam, a Kijevi Rusz. Valójában sokáig nem vált szét az ukrán és az orosz nemzet, de a feudális viszonyok között nem is volt jelentősége” – világított rá.

Spiró György kifejtette, a cári birodalom a nyelven kívül nem nyomta el jobban az ukránokat, mint a többi népet. A 20. században viszont a húszas és a harmincas évek sok millió ukrán áldozatot követelő éhínségei nyomot hagytak az emlékezetben. A második világháború alatt viszonylag sok ukrán fordult szembe a szovjetekkel, mert úgy gondolták, a németek még mindig jobbak. Majd a Szovjetunió alatt a nemzeti tudatot a szovjet tudattal váltották fel, az ukrán nyelv a városokban nemigen volt használatos. A független Ukrajna létrejötte után viszont az állam mindent megtett, például a nem ukrán nyelvek diszkriminálásával, hogy az ukrán legyen az állam egyetlen nyelve, bár az elit és a nép jelentős része most is oroszul beszél. „Most, ebben a háborúban születik meg az ukrán nacionalizmus” – vélekedett az író.

Ha vége a válságnak, megint a német–orosz együttműködés kerekedik felül

Ha Putyin megnyeri ezt a háborút, vajon megáll-e Ukrajnánál vagy felbátorodik? – tette fel a kérdést a HVG. „Finnországot, a balti országokat, a Kaukázust, Lengyelország és Perzsia egy részét időnként bekebelezi az Orosz/Szovjet Birodalom, de Putyin számára valószínűleg elég nagy falat az egykori Szovjetunió szláv – azaz szerinte orosz – területeinek megszerzése. A balti országok a viszonylag nagyszámú orosz népességük miatt azért aggódnak folyamatosan, mert ha a náluk élő oroszokat ‘meg kell védeni’ – márpedig lehet olyan helyzetet teremteni –, az casus bellit jelentene” – válaszolta az író.

S hogy vajon a Nyugat mennyire gondolja komolyan Ukrajna megmentését? Spiró György ezzel kapcsolatban azt mondta: a háború első napjaiban a nyugat-európai és az amerikai katonai szakértők ukrán vereségre számítottak, és kifejezetten a gyors vereséget óhajtották. Szerinte az lett volna számukra az optimális, ha az ukrán vezetés megadja magát, a harcolók is feladják, majd kimenekítik Zelenszkijt, és lehet tárgyalni az oroszokkal. Ám nem ez történt, az ukrán elnök és népe hősiesen ellenáll. „A Nyugatnak nagyon nem jó a háború eszkalálódása, sem azért, mert esetleg további beavatkozásra kényszerítheti őket, sem gazdaságilag. Az sem érdeke, hogy egy háborús vereség elsöpörje Putyint, mert az még kiszámíthatatlanabb következményekkel járhat az egész világ számára” – hívta fel rá a figyelmet.

Ami az invázió előzményeit illeti, Spiró György szerint az USA és Európa rég nem volt ilyen gyenge politikai értelemben, mint most, ezt akarta kihasználni Putyin elnök. A jelek szerint azonban az agresszornak nem sikerült gyors sikert aratnia.

„Németország és Oroszország a háborúkban többnyire ellenségek, de a békében szövetségesek szoktak lenni, és elszánt üzleti partnerek. Ez volt a múltban, és arra számítok, hogy az időleges visszaesés után – ami a legjobb esetben is tízmilliók halálával és általános nyomorral jár majd Oroszországban, Ukrajnában és egész Kelet-Európában – valamikor ismét a német–orosz együttműködés kerekedik felül, akárcsak a lenini-sztálini időkben” – beszélt arról, mi várható a kontinensen a következő időszakban.

Az író ennek kapcsán úgy fogalmazott, bár semmiféle bizonyítéka nincs, de meggyőződése szerint a magyar Paks II. beruházásra is a németek bólintottak rá, amivel hosszú távon jól járhatnak, hiszen „a saját megszüntetett erőműveik helyett a végeken kapnak egyet ingyen”. Emellett úgy gondolja, abban is szerepe lehet a németeknek, hogy Magyarország eddig ellenezte Ukrajna EU-s és NATO-csatlakozását.

A diktatúra kibírja, és még mindig van annyi orosz, hogy lesz, aki túléli

Visszatérve arra, hogy a nemzetközi gazdasági szankciók máris jelentősen odavágták Oroszországnak, az orosz lakosságnak, a HVG arról is érdeklődött, Spiró György szerint a társadalmi elégedetlenség elsöpörheti-e a rendszert. Az író válasza egyértelmű: nem.

„Igazuk van azoknak, akik azt mondják, ezt a háborút az oroszok saját maguk ellen is vívják, a nyugatias kapitalista fejlődés ellen a keleties, despotikus kapitalizmus nevében. Megjósolhatatlan, hány évtizeddel vagy évszázaddal veti vissza az orosz gazdasági és szellemi fejlődést ez a háború, de a vezetők arra számíthatnak, amire mindig, hogy a diktatúra kibírja, és még mindig van annyi orosz, hogy lesz, aki túléli. A történelemben mindig az oroszok fizették meg a saját nagyhatalmi politikájuk legnagyobb árát, és az egyes ember soha nem számított” – mutatott rá.

Úgy összegzett, emellett Oroszországban hagyománya van a misztikus gondolkodásnak. „Az orosz és a szovjet politika mindig tele volt misztikus elemekkel, ma is a ‘szent Oroszországról” beszélnek; a háborúra és következményeire nem racionálisan tekintenek. Küldetésük van. A tiszták háborúját vívják az egész bűnös világ ellen” – figyelmeztetett.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán