Ma sem ismerjük a minószi civilizáció pusztulásának okát

A knósszoszi palotában egy üvöltés visszhangzott. A krétaiak, akik ehhez ugyanúgy hozzá voltak szokva, mint a földrengésekhez, nem figyeltek fel rá különösebben. Eközben hamuréteg homályosította el a napot és a vulkánkitörés, amely elsüllyesztette a közeli Théra (mai nevén Szantorini) szigetének háromnegyedét, valósággal felkavarta az Égei-tengert. Néhány perccel később majd’ 30 méteres hullámok érték el a krétai partokat: akkora cunami söpört végig a szigeten, amely még a 2004-es Indiai-óceánon történteknél is pusztítóbb volt. A katasztrófa a „nagy hajózók” hanyatlását hozta, néhány évtizeddel később pedig megsemmisült a civilizáció, amely naggyá tette az ókori Hellászt már a görögök előtt is.

Megoldatlan rejtélyek

A geológusok szerint a tengerrengés Kr. e. 1630-ra tehető, a régészek véleménye viszont az, hogy egy évszázaddal később történhetett. A máig vitatott kérdésre ma sincs megnyugtató válasz, ráadásul – az általános vélekedéssel szemben – a szökőár nem is magyarázza a minószi civilizáció bukását.

„A régészeti ásatások a cunami utáni, a Kr. e. 15. és 14. század között történt pusztításokat tártak fel, melyek elől egyedül a királyság fővárosában található knósszoszi palota menekült meg. Talán további földrengések vagy háborúk okozták a rombolást” – magyarázta Filippo Maria Carinci, a velencei Ca’ Foscari Egyetem Égei-tengeri antikvitással és régészettel foglalkozó tanára. Ez azonban nem az egyetlen krétai rejtély.

Egyenlő vagyoneloszlás, békés együttélés, előítéletek nélkül elfogadott nők: mindezek azt jelzik, hogy a minószi több egy letűnt civilizációnál, inkább egy páratlan, tökéletes kultúrának tűnik. A minósziak viszont mégis léteztek, és számos nyitott kérdést hagytak maguk után. Honnan érkeztek? Mit véstek tábláikra? És végül mi pusztította el palotáikat?

Krétát, az Égei-tenger legnagyobb szigetét már 10 ezer évvel ezelőtt is földműves és állattenyésztő népcsoportok lakták, akik az északi partvidéken, Knósszosz közelében egy dombos, termékeny és vizekben gazdag területen telepedtek le. „Ezek a népcsoportok feltehetőleg Anatólia (a mai Törökország) déli partvidékéről származtak” – magyarázta Carinci.

„Számukra a sziget egy híd volt a görög földrészek felé. Idővel ezek a népek egy rendkívüli módon fejlett civilizációt hoztak létre, melyet részben a Közel-Kelet kultúrája inspirált (mint az egyiptomiakat és babiloniakat is), és amely fénykorát Kr. e. 1600 és 1400 között élte” − tette hozzá.

Más kutatók szerint azonban a civilizáció alapítói csak később érkezhettek a szigetre, ahol keveredtek az őslakosokkal. „Amit biztosan tudunk, hogy Kr. e. 2000 környékén jelentős fejlődés zajlott le: a minósziak nagy palotákat építettek és urbanizálták a szigetet” – magyarázta Anna Margherita Jasink, a Firenzei Egyetem égei-tengeri civilizációval foglalkozó kutatója. Nem számoltak azonban az anyatermészettel.

„Az első hatalmasabb építkezéseket követően, Kr. e. 1750 és 1650 között, egy földrengés rázta meg a krétai város központjait” – folytatta Carinci. A szigetlakók viszont nem adták meg magukat és a romokból még az előzőeknél is szebb épületeket emeltek. „Nem tudjuk, hogy a különféle paloták urai között teljesen békés volt-e a viszony, Knósszosz azonban, amely magának tudhatta a kulturális hegemóniát, végül megszerezte az egész sziget feletti politikai irányítást is” – összegezte a szakértő.

Királyi luxus

Egyetlen, az egyiptomi fáraóhoz hasonló módon politikai és vallási hatalommal is bíró királynak sikerült uralkodása idején a korábban Phaisztosz városával megosztott szigetet egységesíteni.

A görög mítoszokban Minószként emlegetik az uralkodót, aki később hatalmas flottájának köszönhetően kiterjesztette hatalmát az egész Égei-tengerre.

Saját háza is tükrözte ezt az erőt: a knósszoszi palota már önmagában egy kis városka volt, olyan luxuskörülményekkel, amely abban a korban csak a több ezer kilométer távolságra, India és Pakisztán határán, az Indus völgyében fekvő Mohendzsodáró városához volt hasonlítható.

A fürdőkben különféle higiéniai szolgáltatásokat kínáltak, a kádakba terrakotta vízvezetékek szállították a forrásvizet, továbbá csatornarendszer, és a feltételezések szerint vulkanikus forrásokból származó meleg vizes rendszer segítségével fűtés is működött benne.

A palota többi része sem volt kevésbé lenyűgöző. Az élet egy nagy, téglalap alakú udvar körül zajlott, a hatalmas építmény 1300 szobájában, amelyek között akadtak szentélyek és fogadásokra alkalmas termek, a király, a királynő és a funkcionáriusok hálószobái, ebédlők, levéltárak, börtönök, kertek és raktárak is, ahol a könyvelők tárolták a teljes lakosság számára elérhető élelmiszerfeleslegeket.

Akadt még itt hely, ezeken felül a kézművesek üzleteinek, ahol rátermett aranyművesek, tímárok és fazekasok készítették termékeiket, amelyek a sziget kereskedelmének jelentős hányadát tették ki.

Élet a palotában

Az ázsiai partoknál vásárolt aranyból, ónból, rézből, ezüstből és különféle kövekből értékes ékszereket készítettek.

Ezeket borral, olajjal, mézzel, búzával, árpával, fával, textilekkel és kerámiatermékekkel együtt Egyiptomban, Kis-Ázsiában, Görögországban és Szicíliában értékesítettek.

Amellett, hogy minden tekintetben a királytól függtek, a kézművesek kiemelt helyet foglaltak el a palota hierarchiájában: a hatalmi elit és a földeken izzadó és halászó alacsony rangú munkások között, a pecsétkészítők és írnokok szintjén, akik az elszámolási rendszerért feleltek.

Éppenséggel a minószi könyvelők voltak az elsők, akik az egyik legrégibb írásmódot, a Lineáris A-t alkalmazták, amely máig megfejtetlen a tudósok számára.

Az első paloták mai bürokratákhoz hasonló ördögi adminisztrátorai, jegyzői egy meglehetősen komplex rendszert találtak ki maguknak a király pénzügyeinek kezelésére.

„Az írnokok táblákon kezdték el vezetni a kereskedők bejövő és kimenő termékeit, amelyeket összegekkel jelölve nyers agyagba véstek be, egy olyan nyelven, amelyet máig nem ismerünk. Ezekről pedig papiruszra vagy pergamenre jelentéseket készítettek” – magyarázta Carinci.

Esélyegyenlőség

Az avantgárd gazdaságirányítási módszereken, valamint a szeszélyes és újító megoldásokat alkalmazó építkezési technikákon túl a minósziak nagyon modern felfogásúak voltak. Knósszoszban és az egész szigeten a nők ugyanolyan jogokkal és lehetőségekkel bírtak, mint a férfiak, mind a házimunkák, mind az egyéb foglalkozások tekintetében.

A házasságban a feleség átörökíthette nevét és vagyonát gyermekeire, és még a szent barlangokban, hegyekben vagy a paloták termeiben zajló különféle vallási rítusok alkalmával is aktív szerepet tölthettek be. Nő volt továbbá a legnagyobb minószi istenség is: a Nagy Anya (Földanya).

A kígyók és termékenység istennőjét érzéki módon, a tipikus krétai viseletben ábrázolták: felkontyolt hajjal, gyöngysorokkal, hosszú, fodros szoknyával és nyitott mellényben, amely szabadon hagyta a melleket. Kezeiben, harcos tekintettel, két kígyót tartott, amelyeket a fejére helyezve egy, a termékenységet szimbolizáló galamb kísért.

„A krétai rítusokon erősen érződött az állat- és növényvilág befolyása” – állapítja meg Carinci. A szent állatok közül is a minósziak különösen tisztelték a természet teremtő erejének megtestesítőjét, a bikát. Ez az állat volt a főszereplője a knósszoszi palota központi udvarán zajló egyik epizódnak is: egy különös akrobatikus bikaviadalnak, amelyben egy fiatal férfinak kellett szembeszállnia egy megvadult bikával, puszta kézzel megállítania a szarvainál fogva és egy ugrással a hátán teremni.

A palota egy másik minószi szimbólum metszeteit is őrzi: a kétfejű fejszéét (görögül labrüsz, amelyből ered a labirintus szó, azaz a fejszék palotája), amely az isteni hatalmat jelképezte, és gyakran használták az áldozathozatalok alkalmával.

Ezen elemek közül egy sem hiányzik a Minótaurosz mítoszából, amelyet évszázadokkal később a görögök élénk fantáziája szült. A történetben szereplő labirintus, a félig ember, félig bika lakóhelye és börtöne éppen a knósszoszi palota szobáinak és folyosóinak kibogozhatatlan szövevényét juttatja eszünkbe.

Védekezés nélkül

Hogyan hiányozhattak viszont egy ilyen bonyolult építményből a védőfalak? „Gyakran úgy tartják, hogy a minósziak békések voltak. Azonban jobb magyarázat a kérdésre, hogy nem volt okuk arra, hogy azt feltételezzék, valaha támadás éri őket” – magyarázza Anna Jasink.

„Miután kiterjesztették uralmukat a közeli szigetekre, a Kikládokra, egyfajta védelmi vonalként használták azokat. Valószínűleg amikor a mükénéiek megszerezték a sziget feletti politikai hatalmat Kr. e. 1450 körül, a minószi flotta már nem volt olyan helyzetben, hogy megvédhesse magát.”

Ezt megelőzően a krétaiak előnyben voltak szomszédjaik technikai elmaradottsága miatt. Ők voltak például az elsők, akik átalakították a kezdetleges bárkákat, amelyekkel a partok mentén hajóztak, nagy kereskedő- és hadihajókká: hajógerincet illesztettek hozzájuk, magasabb mellvédeket és két kormánylapátot szereltek fel rájuk, amelyekkel még gyorsabbá és félelmetesebbé tették őket − főként a kalózok számára, akiket a partok mentén élőktől követelt „adókért” cserébe kiűztek az Égei-tengerről.

A tenger nagyon fontos szerepet játszott a krétaiak életében, ezért a paloták falain, az edényeken és ékszereken is számos alkalommal ábrázolták a nagy kékséget és annak lakóit.

A minószi házak falai hatalmas festett akváriumokká változtak, amelyeket kagylók, korallok, polipok és főként delfinek népesítettek be – azok a lények, amelyeket a festők az Égei-tengerben úszva láthattak.

A sors iróniája, hogy éppen az imádott tengerből érkezett az a hatalmas pusztítás, amelyet egy vészjósló hullám jelzett előre.

Forrás: mult-kor.blogstar.hu