Ki ölte meg Lorenzino de’ Medicit?

Lorenzino de’ Medici a firenzei herceg, Alessandro unokatestvére és éjjeli dorbézolásaiban fő társa volt, 1537 vízkeresztjének éjszakáján azonban tőrbe csalta a herceget, majd hidegvérrel meggyilkolta. Tizenegy évvel később őt is utolérte sorsa: Cosimo de’ Medici utasítására Velencében halálos szúrásokkal végeztek vele – legalábbis eddig így gondolta mindenki. A valódi megbízó viszont valaki egészen más lehetett.

A toszkán Brútusz

1537-ben, Vízkereszt éjjelén történt az itáliai reneszánsz egyik legsötétebb bűncselekménye: Firenze első hercegét, Alessandro de’ Medicit alattomos támadás érte, majd kardcsapásokkal és késszúrással végeztek vele.

A merénylet fontos következményekkel járt a város és a hercegség számára is, ugyanis Firenze új vezetője, Cosimo de’ Medici a család másik ágából származott, és politikai lépései végre belső konszolidációt, illetve nemzetközi elismertséget hoztak a fiatal városállamnak.

A hatóságoknak nem volt kétségük Alessandro gyilkosának kiléte felől. A Medici-ház egy másik tagjáról, a fiatal Lorenzo de’ Mediciről, a herceg egyik unokatestvéréről volt szó (nem tévesztendő össze 15. századi névrokonával, aki 1469 és 1492 között uralkodott is Firenzében), aki nem ritkán elkísérte a herceget éjszakai kalandozásaira. A „Lorenzino” vagy „Lorenzaccio” néven ismert rokon a történelem egy ellentmondásos és titokzatos figurája volt, és az általa elkövetett gyilkosság indítékait is homály fedi.

Személyes vagy politikai okok vezérelték erre a tettre? A jelenlegi állás szerint nem léteznek perdöntő bizonyítékok, és azt sem lehet biztosan megmondani, hogy személyes haragjának és irigységének engedett-e teret, vagy Firenzét akarta megszabadítani a zsarnoktól (ugyanis mindenki annak tartotta Alessandrót), hogy visszaállítsa a hagyományosan szabad köztársasági rendet.

Bármi is volt a fiatal merénylő indítéka, egy másik herceg vette át a Lorenzino által meggyilkoltatott Alessandro helyét, és a köztársaságpárti firenzeieknek így sem lett sokkal jobb a helyzete. Mindennek ellenére a Medici-ellenesek rögtön a „toszkán Brútusz” jelzőt aggatták Lorenzinóra, s ezáltal Alessandro halálát Julius Ceasaréhoz hasonlították.

Ekkor született a kettősség történetírásban, amely máig elkíséri Lorenzino de’ Medici alakját: a köztársaságpártiak szemében hős zsarnokölő, a Mediciek és támogatóik szemében közönséges áruló.

Nem meglepő, hogy Lorenzino további életét alapvetően meghatározta a kegyetlen tett. Még azon az éjszakán, miután bezárta annak az ajtónak a szobáját, melyben a herceg holtteste vértócsában hevert, a „toszkán Brútusz” két társával egyetemben örökre elhagyta Firenzét.

Miután megpihent Bolognában, Velencében és Mirandolában, először Konstantinápoly, majd Franciaország felé vette az irányt. A szökevény csak 1544-ben tért vissza hosszabb időre Itáliába − pontosabban Velencébe, ahol a második köztársaság végét követően száműzött és a lagúnákon letelepedett Medici-ellenes társak szárnyai alatt lelt menedéket.

Utolérte a végzete

Mindazonáltal a firenzei büntetőbíróság egy rendkívül tekintélyes összeget tűzött ki vérdíjként a fejére, és a meggyilkolására irányuló szándék sem hiányzott. Néhány sikertelen kísérletet követően végül 1548. február 26-án két bérgyilkos teljesítette a megbízatást: Lorenzinót és egyik nagybátyját egy mise végén a San Polo templom kijáratáig követték, meglepetésszerűen elfogták és egy közeli híd felé vitték.

A két merénylő által elkövetett tőrszúrások halálosnak bizonyultak, és félórányi haláltusát követően Lorenzo az édesanyja karjaiban lehelte ki lelkét. Tizenegy évvel később az Alessandro herceg halála miatti bosszú beteljesedett. Már csak egy rejtély maradt: ki állt a tökéletesen végrehajtott gyilkosság mögött, ki állította a csapdát, és ki fegyverezte fel a két bérgyilkost?

Öt évszázadon keresztül a történetírásnak nem voltak kétségei afelől, hogy az egész műveletet Cosimo de’ Medici rendelte el, aki ígéretet tett, hogy megbosszulja elődje gyilkosát. A feltételezések szerint két emberét Velencébe küldte, akik a merénylet után visszatértek Firenzébe, hogy felvegyék a jutalmukat. Bár nem álltak rendelkezésre bizonyítékok, a történészek mindig is a „Mediciek bosszújáról” és „Cosimo bérgyilkosairól” beszéltek, megemlítve a herceg gyilkosságot elkövető embereinek nevét is.

A kulcsfigura a hírhedt Giovanni Francesco Lottini, a herceg kétes titkára lehetett, aki a kérdéses időszakban Velencében tartózkodott, és akit rögtön Cosimo „Longa manusaként” (hosszú kezeként) emlegettek a bosszú beteljesítése miatt. Újabb kutatások azonban kétségbe vonják ezt a teóriát, és egy eltérő igazságot mutatnak be a majdnem ötszáz éven keresztül fennállóval szemben.

A Firenzei Állami Levéltárban a „Medici Archive Project”, egy, a Mediciek hercegségének tanulmányozására létrejött amerikai intézet keretein belül végzett négy évig tartó kutatás alkalmával Dall’Agliónak lehetősége nyílt, hogy széleskörűen vizsgálja Lorenzino de’ Medici ellentmondásos alakját. A kutató részletesen tanulmányozta halálának titokzatos körülményeit, a Cosimo által az 1548-as merényletet szorosan megelőző időkben küldött és fogadott több száz levelet.

Különleges figyelmet szentelt a merénylet színhelyéül és a korban igazi kémbarlangként szolgáló Velencébe menesztett Medici-követekkel folytatott sűrű levelezésének. Számos üzenetet rejtjelezve írtak, ami a bennük foglalt információk nagyfokú titkosságát jelzi, és ezeket máig a firenzei levéltárban őrzik. A szakértő szerint a levelekből világosan látszott, hogy Cosimo velencei emberei nem tudtak a Lorenzino-ügyről, és egyikük sem vett részt a halálához vezető műveletekben.

Valószínű, hogy Giovan Francesco Lottini, akit mindig a könyörtelen merénylet megtervezőjeként tartottak számon, teljesen más okoknál fogva tartózkodott Velencében, és csak a véletlenek szerencsétlen sorozata hozta úgy, hogy ő vált a gyilkosság fő gyanúsítottjává.

A világ legnagyobb befolyással bíró embere

Miután bebizonyosodott, hogy Cosimo és társai nem voltak bűnösök, meg kellett találni, hogy ki volt Lorenzino halálának valódi megrendelője. A levéltárakban fellelhető dokumentumok alapján az feltételezhető, hogy az 1537-es gyilkosság megbosszulásában leginkább az akkori világ legbefolyásosabb embere, V. Károly Habsburg császár lehetett érdekelt. Az uralkodó, aki arról volt nevezetes, hogy „birodalmában sosem tért nyugovóra a Nap”, a német területek mellett Spanyolország, Flandria, Itália egy része és az amerikai gyarmatok felett is hatalommal bírt.

A Habsburg uralkodó haragja több mint érthető, ha figyelembe vesszük, hogy törvénytelen lánya, Habsburg Margit Alessandro herceg felesége volt, és mindenki közül őt viselte meg leginkább férje elvesztése. Alessandro a császár nyílt politikai támogatását élvezte, és hozzájárult ahhoz, hogy megszilárdítsa hatalmát Itáliában. Így ha valaki a herceget bántotta, az V. Károlynak szánt harci felhívással volt egyenértékű.

Ha néhány bizonyíték a Habsburg uralkodóhoz is vezet, sokkal több kell ahhoz, hogy egyértelműen bizonyítható legyen: V. Károly felelős a mindig is a Mediciekhez kötött gyilkosságért. A detektívregény megoldását Spanyolországban az V. Károly által alapított Archivo General de Simancasban kell keresni, amely még ma is eredeti helyén működik, Valladolidtól néhány kilométerre. Ezen a helyen fellelhetők azok a levelek, amelyeket az uralkodó itáliai embereivel, többek között Juan Hurtado De Mendozával, velencei nagykövetével váltott. Alaposam megvizsgálva a poros iratokat egyértelműnek tűnik, hogyan hozott V. Károly a „kis” zsarnok ellen Alessandro herceg megölése után rögtön intézkedéseket, melyek az elkövetett bűn súlyosságával arányban álltak.

1541. október 21-én V. Károly egy olyan levelet küldött velencei követének, amely minden kétséget kizár: „Már tudja az okát és értelmét, amiért elégedetlenek vagyunk Lorenzo de’ Medicivel, és ami miatt a súlyos bűn, melyet elkövetett, nem maradhat megtorlás nélkül. Mivel általában abban a városban rejtőzik, kutassa fel, és ha lehet, titokban ölje meg.”

A halálos ítéletet nem lehetett megfellebbezni, a nagykövet igyekezett lelkiismeretesen megvizsgálni a gyilkossághoz kapcsolódó minden felmerülő kérdést. Az uralkodó végső megerősítése egy 1544. január 11-i levélben érkezett, amelyben nyíltan Lorenzino de’ Medicire utalva felszólította a nagykövetet, hogy titokban, a lehető leghalkabban hajtsa végre az akciót. A mit sem sejtő „toszkán Brútusz” sorsa ezzel megpecsételődött.

Egy hónappal az utolsó levelet követően, 1548. február 26-án Lorenzinót halálos szúrások érték Velencében. A bűncselekmény végrehajtása után az elkövetők nem véletlenül V. Károly követénél leltek menedékre − aki az egész művelet végrehajtása alatt közvetlenül tartotta a kapcsolatot a császárral. Maga a diplomata szervezte meg a két bérgyilkos szökését Pisába, ahonnan egyik embere Cosimóhoz kísérte őket a jutalom átvételére, aki mit sem sejtett a történtekről. Firenze hercege tehát kifizette a hatóságok által megállapított vérdíjat (amelyet bárkinek odaítéltek volna, aki beteljesíti a bosszút), de nem ő szervezte meg a velencei merényletet, ahogy azt mindezidáig hitték.

A levéltári dokumentumok tehát egy teljesen másik igazságot fedtek fel a történelem e sötét epizódjával kapcsolatban, és majdnem fél évezred távlatából alkalmunk nyílt arra, hogy leleplezzük a brutális gyilkosság valódi felelősét: Lorenzino de’ Medici megöletését Alessandro herceg halálának megbosszulása érdekében V. Károly rendelte el.

Forrás: mult-kor.blogstar.hu