Szinte teljesen elfeledte a történelem az apacsok harcos női vezetőjét, Lozent

A híres indián harcosokat, mint Ülő Bika (lakota), Tecumseh (sóni), és Geronimo (apacs) régóta dicsőítik, mint az őslakos területek védelmezőit. Ellenállásuk az idegen hódítókkal szemben segített biztosítani kultúrájuk túlélését. A kevésbé ismert harcosok egyike Lozen, egy apacs (nde) nő, aki szintén ellenállt az európai uralomnak. Harcos volt és sámán, aki harminc éven át harcolt a mexikói és amerikai erők ellen, kiérdemelve ezzel az „apacs Jeanne d’Arc” nevet. Bátorságáról, hadi hozzáértéséről és népe biztonsága iránti elhivatottságáról lett ismert az apacs nép történelmének egy viharos időszakában.

Lozen fiatalkora

Lozen jól tudott lovagolni és lőni, de ezen felül állítólag természetfeletti erőivel ki is tudta fürkészni ellenségeit. Victorio apacs főnök húga volt, és a híres apacs főnök, Geronimo bizalmas szövetségese. Bár a történelem iránt érdeklődők számára ma ezek a férfiak ismertebbek, Lozen máig népének legendás alakja.

„Lozen a jobb kezem” – mondta egyszer Victorio a húgáról. „Erős, akár egy férfi, bátrabb, mint a legtöbb, és ravasz a harcban. Népének pajzsa ő.”

Lozen 1840 körül született a csihenn apacs törzsben, az új-mexikói Ojo Caliente közelében. Ebben az időben legalább hét apacs törzs és számos klán élt szétszóródva az Apacheria néven ismert hatalmas területen, amely ma Mexikó északi, Arizona keleti és Új-Mexikó délnyugati része.

A csihenn törzset, amelyet keleti csirikavaként vagy a „vörös festék népeként” is ismernek, a ceremóniáik során az arcukon viselt, vörös agyaggal festett csík különböztette meg. A portyázásaikról ismert apacs törzsek gyakran háborúztak egymással, és folyton mozgásban voltak.

„Az apacsok hagyományosan nomádok voltak” – mondja Joey Padilla, orvosságos ember és múzeumi kurátor az új-mexikói Mescalero Apacs Rezervátumban. „Sosem maradtunk egy helyen.”

Lozen neve, ami „ügyes lótolvajt” jelent, arra a jártasságára utal, amellyel észrevétlenül az ellenséges vonalak mögé lopódzott, összeterelte a lovaikat, és elhajtotta őket. Ez a tudása és bátorsága értékesnek bizonyultak a majdnem folyamatos konfliktusok idején.

„Amint Lozen felnőttkorba lépett, fegyvert fogott a mexikói katonák és skalpvadászok ellen. […] Amikor 1849-ben amerikaiak érkeztek, hogy meghódítsák az otthonát, velük is szembeszállt” – írta Peter Aleshire a Harcos nő: Lozen, az apacs harcos és sámán története című könyvében.

Harcos nővé válni

Lozen egy matriarchális kultúrába született, ahol a teremtéstörténet központi figurája egy Fehérre Festett Asszony nevű istenség volt. Fiatalkorától kezdve tudta, hogy a nők fontos szerepet töltenek be.

„Harcos nő volt a maga idejében. Az apacsokkal mindig volt egy-egy nő is, ott állt a férfi mögött késsel vagy puskával” – mondja Padilla. „Ha a férfi elesett, még meg kellett küzdened a nővel. A nők rejtették el a gyerekeket is az ellenség elől.”

1848-ban Új-Mexikó a Guadalupe Hidalgó-i béke értelmében az USA része lett. A kaliforniai aranyláz ebben az évben bányászok tömegeit vitte keresztül az Apacherián.

Amikor Lozen tizenkét éves lett, átesett a felnőtté avatási szertartáson, melynek során egyedül ment fel a hegyekbe, ahol a szájhagyomány szerint természetfeletti hatalmat kapott, hogy megtalálja ellenségeit.

Harlyn Geronimo, Geronimo dédunokája szerint Lozen ehhez felemelt kezekkel sétált körbe, amíg az erek a karján sötétkékké nem változtak, ezzel jelezve az irányt, amerről az ellenség érkezni fog.

Lozen szerepe az apacs háborúkban

1861-ben a csokonen csirikavák egy főnökét, Cochisét hamisan megvádolták egy fehér telepes megölésével, ami huszonnégy évig tartó konfliktusba torkollott az USA és a különböző apacs nemzetek között.

1862-ben Cochise és egy másik főnök kétszáz harcossal csatába vonult az Apacs-hágónál, de csapatait tarackokkal visszavonulásra kényszerítették és szétszórták. Lozen harcolt az Apacs-hágónál, harcosként helye volt a tanácsban, és Victorio oldalán még évekig harcolt az otthonukért.

Valószínűleg részt vett a Fort Craig-i lórablásban, ahol íjjal és nyíllal felszerelt apacsok szereztek lovakat a katonáktól. 1869-ben Victorióval és más apacs főnökökkel együtt részt vett egy találkozón, amelyen egy Ojo Caliente körül létesítendő rezervátumról lett volna szó, de ehelyett az arizonai San Carlos rezervátumba költöztették őket.

1877-ben Victorio és Lozen sok más csihennel együtt elmenekült San Carlosból, végül inkább a háborút választva a visszatérés helyett. Szétváltak, hogy elkerüljék a fogságba esést, Lozen pedig egy nőkből és gyerekekből álló csoportot kísért át Mexikóba a Rio Grandén keresztül.

James Kaywaykla, aki ekkor gyerekként a nagyanyja mögött lovagolt, emlékezett egy „nagyszerű nőre”, aki gyönyörű lovon gázolt a vízben, puskáját a feje fölé emelve. Miután a csapat elérte Mexikót, csuromvizesen és átfagyva, de élve, Lozen ismét átkelt a Rio Grandén, és visszatért a harchoz.

Egy másik alkalommal Lozen elhagyta a törzset, hogy segítsen egy terhes nőnek átkelni a mexikói Chihuahua-sivatagon a Mescalero Apacs Rezervátumba a családjához; ehhez mindössze egy puskát, egy töltényövet, egy kést és háromnapi élelmet vitt magával.

Útközben segített a nőnek elrejtőzni és megszülni a gyermekét, elejtett egy hosszúszarvú marhát, és befogott maguknak két lovat.

Victorio törzsfőnök élete szomorú véget ért: öngyilkos lett, miután sok más apaccsal együtt tőrbe csalták Tres Castillosnál. Sokan úgy hiszik, ha Lozen is ott lett volna, Victorio nem esett volna csapdába.

Lozen Geronimóval

Victorio halála után Lozen csatlakozott Geronimóhoz. 1882-ben vele tartott egy portyán, melynek során hatszáz embert szabadítottak ki San Carlosból, és 1885-ben is segített neki végleg megszökni a rezervátumból.

1886-ban Lozenre és egy másik harcos nőre, Dahtestére hárult a feladat, hogy elrendezzék Geronimo fegyverletételét.

Leszármazottjai szerint Geronimo a megmaradt követői megmentése érdekében döntött úgy, feladja magát.

Lozent és Geronimót társaikkal együtt a floridai börtönökbe szállították. Lozen ötvenévesen Alabamában, gümőkórban hunyt el, de néhány rokona visszajutott nyugatra.

„A háborúk után sok csirikavát visszahoztunk Floridából” – mondja Joey Padilla. A Mescalero Rezervátum közössége továbbra is gyakorolja a felnőtté avatási szertartást, amelyben Lozen is részt vett több mint 180 éve, és máig ápolja a harcos emlékét. „Lozen családjának leszármazottjai itt vannak velünk a közösségünkben” – teszi hozzá Padilla.

Forrás: mult-kor.blogstar.hu