Ez is Covid: lemondta összes fellépését Deák Bill Gyula

Feleségével nagyon óvatosak és mindet megtesznek annak érdekében, hogy ne betegedjenek meg.
A járvány negyedik hullámának idején ez teljesen logikus döntés, ráadásul az sem utolsó szempont, hogy a zenész egészségi állapota nem volt épp a legjobb az elmúlt időben és feleségének tüdőbetegsége van és infarktusa is volt.
Ezen kívül Kóbor János súlyos állapota mélyen megrendítette Billt, így az otthonmaradás mellett döntöttek:
Megint bezárkóztunk, nem bízunk a véletlenre semmit. Nagyon féltem a feleségem, akinek infarktusa volt és tüdőbetegsége is van, még véletlenül sem akarok hazahozni semmit. Noha mindketten megkaptuk a harmadik covid-oltást, sőt, be vagyunk oltva tüdőgyulladás és influenza ellen is, még vásárolni sem megyünk ki (…) Minden koncertemet lemondtam, egyelőre nem látom, mikor állhatok újra a színpadon, de hát most ez van, ehhez a helyzethez kell alkalmazkodnunk
– nyilatkozta a zenész a Blikknek.
Az énekes tehát most otthon van és bár nem nagyon ír dalokat, sokat olvas, zenét hallgat és sportot néz.
Forrás: zenefuleidnek.blogstar.hu, fotó: MTI/Veres Nándor
Címkék:
blog