Negyedmilliót gyűjtött Bagi Mátyás a kozmutzásoknak

50 kilométert teljesített airbike-on Bagi Mátyás funkcionális tréner, aki ez alkalommal is elárverezte a teljesített kilométereket. A tréner és a jótékonykodók több mint negyed millió forintot adtak össze, így a kozmutzások karácsonya még boldogabb lehet.

Tavaly nyáron egy sífutógépen teljesített maratoni távot a jótékonyság jegyében Bagi Mátyás. Aztán karácsonykor egy evezőgépes jótékonysági sport kihívással segített a vásárhelyi Kozmutza-intézménye, hogy idén újabb kihívást hívjon életre. A célkeresztben ez alkalommal is a jótékonyság szerepelt, a sífutógép és az evezőgép helyett azonban most az airbike került elő. A speciális eszköz semmivel sem jobb barátja az embernek hosszú távon, mint az evezőgép, a cél azonban teljesült. Mátyás ráadásul nem csak a saját maga felé állított kihívást gyűrte le ismét, hanem jótét adakozóival a Kozmutzások igazán boldog karácsonyához is hozzájárult. Az edzővel beszélgettünk.

Ha Bagi Mátyás sportol, akkor általában remek hangulatban teszi, széles mosollyal az arcán. Viszont az airbike-ozás végén mintha ez hiányzott volna. Mennyire volt nehéz a kihívás?

Nagyon nagy bajban voltam. Tudtam, hogy ez túl van azon a határon, amire nagyjából képes vagyok. Nem úgy sikerült a táplálkozás napközben, előtte, ahogy kellett volna. Nem olyan lett a napom, amilyennek terveztem. Nem sikerült azt a nyugalmat megtartani, amivel készülni akartam erre a délutánra. Ez aztán ki is jött, nagyon hamar leürültek a tartalékjaim. Próbáltam közben pótolni a dolgokat, mindennel, ami eszembe jutott, hogy ezt helyrehozzam. Viszont az, hogy 1,5 órán át gyomorgörcsöm volt az már jelezte, hogy az emésztés az összeomlott mindjárt az elején. A végén ez izomgörcsök formájában is kijött. A bal oldalamon a haránt hasizmom görcsölt be az utolsó kilométereken, az húzott össze, irgalmatlan görcs volt, ami összerántott. Az utolsó kilométeren pedig a jobb oldalon a combhajlítóm ugyanígy. Ezért voltam viszonylag nyomorék pozícióban az utolsó néhány percben. Tényleg a nulla alá elfáradtam, minden tartalék kiment belőlem.

Mi viszi ilyenkor előre az embert?

Csak a cél.

Oké, de miért volt ez ilyen fontos? Ha például 40-42 kilométernél van vége, akkor is lett volna bőven „megvásárolható” kilométer.

Nem magam miatt. Kaptam olyan megjegyzést, hogy mit kompenzálok ezzel, meg miért fontos ez… Szerettem volna megfelelően felhívni a figyelmet arra, hogy igenis segíteni kell a gyerekeken és ilyen helyzetekben segítenie kell annak, aki erre képes. Azt próbáltam ezzel mutatni, hogy az ember sok mindenre képes. Főleg, ha akar valamit vagy akar segíteni. Úgy gondoltam, hogy ha egy olyan teljesítményt teszek le én is az asztalra, ami túl van a határon és nem 40 vagy 42 kilométert teljesítek, amit már előtte megcsináltam, az példát mutat. Így nem azt látták, hogy csak megcsináltam, aztán leszálltam az airbike-ról. Ez nem szólt volna olyan nagyot. Szerintem igenis volt ennek jogalapja, mert utólag is érkeztek utalások és azt gondolom ebben szerepet játszott az is, hogy a küzdelmet is látták, hogy ez nekem mennyire fontos. Azt akartam érzékeltetni, hogy bármire képes vagyok azért, hogy ezeknek a gyerekeknek próbáljak segíteni.

Mekkora összeget sikerült gyűjteni?

Több mint negyedmillió forint gyűlt össze. Azt gondolom, hogy az, amit tervezünk, közösen az iskolával, az simán meglesz ebből. Egészen pontosan egy ünnepi ebédet kapnak a gyerekek, olyan keretek között, amire nem biztos, hogy ilyen szinten sort tudnának keríteni, nincs meg hozzá az anyagi fedezet. Már egyeztettünk a menüről is, sütemény is lesz, üdítők is lesznek és egy kis házibulit, nekik való házi diszkót is varázsolunk még oda. Fenyőfát is szerettem volna díszíteni a gyerekekkel, de külön öröm, hogy az egyik vendégem azt mondta, hogy ad egy feldíszített fenyőfát ajándékba. Ez is egy óriási felajánlás. Ami nagyon tetszik, hogy pontosan követtem, hogy kik járultak hozzá az akcióhoz és nagyon egyszerű, hétköznapi emberek is segítettek, akik nem vállalkozók, hanem fizetésből élnek és kis túlzással egyik hónapról a másikra, mégis jelentős összegekkel segítettek. Ezek nekem óriási dolgok voltak. Volt vállalkozói is, aki több 10 ezer forinttal hozzájárult a gyűjtéshez. Hozzám közel álló emberek is fontosnak érezték, hogy ebben segítsenek, akár azok is, akik az edzéseimre járnak. Azt gondolom, hogy azáltal, hogy a gyerekek csütörtökönként ott vannak a teremben és ott edzenek és látják őket az emberek, találkoznak velük, így egyre több ember átérzi és átlátja ezt az egészet, hogy kiknek segít.

Mondhatjuk, hogy a foglalkozás elérte a célját?

Azt gondolom, hogy maximálisan. A héten voltam egy megbeszélésen az iskola vezetésével és két dolgot fogalmaztam meg, ami nekem, de a feleségemnek és a kislányomnak is nagyon fontos lett. Az egyik, hogy a mi karácsonyunk innentől rendben van, bármi is történjék. Mi boldogok leszünk, hogy így tudunk segíteni. Illetve a kislányom talán vallásos, hiszen ilyen iskolába jár, de alapvetően talán nem vagyunk igazán erősen Isten hívők, de mégis azt gondolom, hogy ebben mi hárman megtaláltuk a saját vallásunkat. A Kozmutzával lévő kapcsolat egy hatalmas belső ajándék nekünk. Ez nagyon sok mindent helyre rak ebben a mai világban és szerintem ez a legfontosabb.