Labdarúgás: hogyan alakult a 6:3 magyar hőseinek élete?

1953. november 25-én a magyar lett az első válogatott, amely a Wembleyben legyőzte Angliát. A nevezetes dátum apropóján felidézzük a pályára lépő magyar csapat tagjainak életútját. 

Bár hivatalosan nem volt tétje az Anglia-Magyarország mérkőzésnek 1953. november 25-én, mégis egy olyan 90 percről van szó, amely akkor világszerte komoly figyelmet kapott és hazánkban a mai napig emlegetik. Az olimpiai aranyérmes, Európa-kupát megnyerő magyar csapat ugyanis nemcsak, hogy legyőzte, de megalázó különbséggel verte a játék tanítómestereinek számító angolokat a sportág szentélyében, a Wembleyben. A győzelemről részletesen írtunk a 65. évforduló alkalmából, így a most a játékosok későbbi életútját vesszük röviden figyelembe a Magyar Futball Napján.

Grosics Gyula: A korszak legjobb kapusa a Budapest Honvédban védett klubszinten a nagy mérkőzés ideje alatt. Még egy évig maradt a hadsereg csapatánál, az elveszített világbajnoki döntő után azonban csempészéssel vádolták és eltiltották két évre. A forradalom idején nem távozott külföldre, itthon maradt, Tatabányára igazolt és visszaszerezte helyét a válogatott kezdőjében, így védhetett az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon is. Mivel a rendszer nem engedte, hogy a Ferencvároshoz igazoljon, ezért 1964-ben visszavonult. A zöld-fehér klub egy gesztusként 2008-ban szerződtette Grosicsot, aki egy percet pályára léphetett kedvenc csapatában a Sheffield Wednesday elleni barátságos mérkőzésen. A legendás „Fekete párduc” 2014. június 13-án hunyt el 88 éves korában.

Buzánszky Jenő: Dorog történetének legnagyobb futballegendája volt a védelem egyik oszlopa. 1947 és 1960 között futballozott a Dorogi Bányászban egészen a visszavonulásáig. Ő volt az egyetlen aki vidékről került be a londoni meccsen pályára lépő kezdőcsapatba. Karrierje befejezését követően Dorogon és Esztergomban edzősködött két-két periódusban. 2015. január 11-én utolsóként távozott az élők sorából a 6:3 magyar hősei közül.

Lóránt Gyula: A rutinos hátvéd többek között Nagyvárad és Arad és a Vasas érintésével került a Honvédhoz 1950-ben. A 37-szeres válogatott játékos 1955-ben szerepelt utoljára a nemzeti csapatban, majd két évvel később Vácról vonult vissza. A ’60-as évek közepén Nyugat-Németországba emigrált, ahol dolgozott többek között a Kaiserslauternnél, az Eintracht Frankfurtnál, a Schalkénál illetve 1977 és 1979 között a Bayern Münchennél is. 1981-ben a PAOK Szalonikit edzette, amikor egy Olimpiakosz ellen bajnokin szívrohamot kapott és meghalt. 58 éves volt.

Lantos Mihály: A Miska becenévre hallgató védő a komplett karrierje során az MTK-t erősítette (1947-1961). Klubcsapatával három alkalommal nyerte meg a magyar bajnokságot. ’56-ban volt utoljára válogatott, 53. alkalommal. Edzette az Olimpiakoszt a ’60-as években, de volt a Nagykanizsa, a Videoton és a Zalaegerszeg trénere is. 61 évesen érte a halál 1989. szilveszterén.

Bozsik József: Csaknem 500 mérkőzésen viselte a Budapest Honvéd mezét a közönség körében népszerű „Cucu, aki 1947 és 1962 között 101 alkalommal játszott a válogatottban. Bár ő is részt vett a kispestiek engedély nélküli dél-amerikai túráján és megfosztották századosi rangjától, részt vehetett az ’58-as világbajnokságon is. Edzőként egy rövid ideig dolgozott szeretett klubcsapatánál illetve 1974-ben egy mérkőzés erejéig a szövetségi kapitányi teendőket is ellátta. Az 1978-ban elhunyt legenda nevét ma a kispesti futballstadion viseli.

Zakariás József: Az egykori balfedezet az MTK-t erősítette a 6:3 idején, majd a VM Egyetértésből vonult vissza öt évvel a londoni találkozót követően. A berni döntőt követően többet nem szerepelt a válogatottban. Edzőként rövid ideig dolgozott idehaza, illetve hat évig Guinea szövetségi kapitánya volt. Mindössze 47 éves volt, amikor 1971-ben tragikusan korán elhunyt.

Budai II László: A Ferencvárosban feltűnő, majd 1950 és 1961 között a Honvédot erősítő zseniális szélső kimaradt a világbajnoki döntőn szereplő keretből pedig, sokak szerint kulcsjátékosa lehetett volna az NSZK elleni finálénak is. Karrierje egy motorbaleset miatt ért idejekorán véget, összesen ötszörös magyar bajnoknak vallhatta magát. Edzőként alacsonyabb osztályú csapatoknál tevékenykedett, 1983-ban hunyt el 54 évesen.

Kocsis Sándor: A legendás „Kockát” 1950-ben az államvezetés átvezényelte a Ferencvárosból a Honvédhoz ahol három alkalommal lett a bajnokság gólkirálya. Az ’54-es vb-n összesen 11 gólt szerzett ezzel nemcsak a svájci tornán végzett a góllövőlista élén, de a világbajnokságok történetének egyik legeredményesebb játékosa a mai napig. Az ’56 utáni dél-amerikai túráról nem tért haza és Svájc érintésével Barcelonába igazolt. A gránátvörös-kék sztárcsapattal bajnokságot, kupát és Vásárvárosok Kupáját nyert. 1961-ben játszott, sőt gólt is lőtt a BEK-döntőben, amelyet csapata elveszített a Benficával szemben. A kiváló csatár további élete azonban hamar tragikussá vált, súlyos betegségei miatt amputálták a lábát és mindössze 50 évesen máig tisztázatlan körülmények között kizuhant egy barcelonai kórház ablakán. Földi maradványait halála után 33 évvel, 2012-ben hozták haza és temették újra Budapesten.

Hidegkúti Nándor: A londoni diadal alkalmával mesterhármast szerző magyar labdarúgó az MTK-ban játszott 1947 és 1958 között. Összesen 69 meccsen lépett pályára címeres mezben, a csapat tagjai közül ez az egyik legmagasabb szám annak ellenére is, hogy polgári származása fölött nehezen hunyt szemet a pártvezetés. Szintén ott volt az ’58-as világbajnokságon, amelyet követően visszavonult. Edzőként a Fiorentinánál kapott állást, és a „violákat” kétszer is KEK-döntőbe vezette, amelyből az elsőt 1961-ben megnyerte csapatával. A Győrrel magyar bajnokságot nyert, az egyiptomi Al-Ahlyval pedig öt éven keresztül volt az ország legjobbja. Halála évétől (2002) az MTK stadionja az ő nevét viseli.

Puskás Ferenc: Minden idők legjobb magyar labdarúgója, a magyar válogatott örökös gólrekordere (85 meccs, 84 gól) 1956-ban úgy döntött, hogy nem tér haza Magyarországra. A FIFA két évre eltiltotta, ám a klubnál akkor sportigazgatóként dolgozó Östreicher Emil közbenjárására a kor legjobb csapatának számító Real Madrid szerződtette. Bár sokan kételkedtek abban, hogy elhízva, hosszú kihagyás után, túl a 30-on meg tud-e újulni, ám a „Száguldó Őrnagy” egy második, teljes értékű karriert futott be külföldön. Csapatával háromszor (1959, 1960, 1966) nyerte meg a BEK-et valamint két további döntőben (1962, 1964) szerepelt a legrangosabb európai sorozatban. Az Eintracht Frankfurt elleni mesternégyese a mai napig egyedülálló teljesítmény európai fináléban, de a Benfica elleni vesztes döntőben elért mesterhármasa is párját ritkítja. Magyarországon háromszor, Spanyolországban négyszer volt gólkirály. 1961/62-ben négy mérkőzésen szerepelt a spanyol válogatottban, a chilei világbajnokságon is részt vett. Edzői karrierje során Spanyolországban, Chilében, Szaúd-Arábiában, Ausztráliában és Görögországban is dolgozott többek között. Legnagyobb eredményének az 1971-es BEK-döntő számít a Panathinaikosszal. 1993-ban négy mérkőzésen keresztül látta el a magyar válogatott szövetségi kapitányi teendőit. 2002 óta a nemzeti stadion az ő nevét viseli illetve a két éve átadott új arénát is róla nevezték el. November 17-én múlt 15 éve, hogy nincs közöttünk.

Czibor Zoltán: Szintén a Ferencvárostól (igaz Csepel érintésével) a Honvédba kellett igazolnia a legendás támadónak, aki leginkább gyűlölte az akkori rendszert az Aranycsapat tagjai közül. 1956-ban nyíltan is kritizálta a kommunistákat, sőt a legenda szerint segített fegyvert szállítani a forradalmároknak az emigráció mellett döntött. Bár szerződtette az AS Roma, az eltiltása életbelépése miatt nem léphetett pályára az olasz fővárosban, így karrierjét csak 1958-ban folytathatta, a Barcelonában. Kocsishoz hasonlóan ő is kivette részét a klub sikereiből és ő is gólt lőtt az elveszített ’61-es berni BEK-döntőben. A gránátvörös-kékektől való távozás után futballozott az Epsanyolban, az Austria Wienben, sőt még torontói amatőrcsapatokban is. 1990-ben tért haza Magyarországra, ahol a komáromi futballklub jogutódját ő alapította meg. 1997-ben hunyt el.

Gellér Sándor: Az ’50-es években még csak a kapust lehetett lecserélni barátságos mérkőzéseken Grosicsot pedig az MTK hálóőre váltotta a 78. percben. Gellér 1947 és 1962 között 260 bajnoki mérkőzésen őrizte a kék-fehérek hálóját, háromszor volt bajnok, egyszeres kupagyőztes, utolsó idényében pedig a VVK-ban elődöntőt játszhatott csapatával. Visszavonulása után ő is kisebb csapatoknál edzősködött néhány évig. A nyolcszoros válogatott kapus 1996-ban hunyt el.

Sebes Gusztáv: A magyar szövetségi kapitányt sokan felelőssé tették a berni vereségért, de 1956-ig így is ő irányíthatta a nemzeti csapatot. Leváltását követően az Újpesti Dózsát, a Budapesti Honvédot és a DVTK-t is edzette a ’60-as évek végéig. 1986-ban, 80. születésnapja után nyolc nappal hunyt el.

Anglia-Magyarország 3-6 (2-4)

1953. november 25, London, Wembley Stadion Vezette: Leo Horn (holland)
Anglia: Gil Merrick – Alf Ramsay, Harry Johnston, Bill Eckersly, Billy Wright -Jimmy Dickinson, Stanley Matthews – Ernie Taylor, Stan Mortensen, Jackie Sewell, George Robb szövetségi kapitány: Walter Winterbottom
Magyarország: Grosics Gyula (Gellér Sándor 78.)-Buzánszky Jenő,Lóránt Gyula, Lantos Mihály, Bozsik József-Zakariás József, Budai II László – Kocsis Sándor, Hidegkúti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv

Forrás: sport.blogstar.hu, fotó: MTI-reprodukció