Jókora hasznot húztak az amerikai polgárháborúból a szemfüles üzletemberek

Az Egyesült Államok legvéresebb háborúja egyes számítások szerint közel egymillió fő halálát eredményezte. A veszteségek nemcsak emberéletekben, hanem vagyoni kárban is jelentkeztek, főként a déli államokban váltak nagy kiterjedésű területek az átvonuló hadseregek áldozatává. De a háborúnak nemcsak vesztesei, hanem győztesei is akadtak. Olyan figurák, akik kiváló üzleti vagy politikai érzékről tettek tanúbizonyságot, és míg százezrek maradtak a csatamezőkön, addig ők mesés vagyont vagy nagy befolyást szereztek. Közülük mutatunk be néhány jellegzetes alakot.

A milliomos feltaláló

Samuel Colt sokáig sikertelen feltalálónak számított, olyannyira, hogy még a fegyvergyártásból is kiszállt egy időre, miután nem kapott elegendő megrendelést.

Ekkor sem pihent azonban, ugyanis Samuel Morse-szal, a távíró feltalálójával kezdett közös vállalkozásba. Ennek keretében született meg a víz alatti kábel és a víz alatti robbanószerkezet ötlete is.

1847-ben azonban visszatért korábbi ötletéhez, a forgótáras pisztolyhoz, és annak korai hibáit kiküszöbölve, ismét belevágott a gyártásba. 1847-ben Texas állam rangerei ezer darabot rendeltek tőle, miután hatékonynak bizonyultak az indiánok elleni harcban.

Colt eleinte társával, Eli Whitney Blake-kel gyártatta le a fegyvereit, később megalapította saját gyárát a connecticuti Hartfordban. A Mexikó ellen vívott háború aztán nagyobb katonai megrendeléseket is biztosított számára.

Colt egyszerűsítette a gyártást, szabványalkatrészeket készíttetett, és a munkásait csak egy-egy folyamat elvégzésére specializálta. Emellett rendszeresen ajándékokkal lepte meg az európai és az amerikai megrendelőit is, például névre szóló gravírozott fegyverekkel.

Bőkezűen támogatta az északi szenátorokat, részben ennek is köszönhető, hogy cége jelentős megrendeléseket kapott, amelyeket a piaci árnál drágábban teljesített, miközben versenytársai hoppon maradtak.

1861-ben váratlanul árulónak kiáltották ki a sajtóban, mert a Konföderációnak is adott el fegyvereket (bár az ekkor még nem esett tiltás alá). Hogy a további vádakat megelőzzék, Connecticut államban ezredesként léptették be a seregbe.

A csatamezőn végül soha nem kellett helyt állnia. Az 1862 januárjában elhunyt Colt 15 millió dolláros vagyont hagyott örökül maga után.

A katonából lett politikus

Ulysses S. Grant tábornok megítélése hullámzóan alakult mind a polgárháborúban, mind a politikában vagy a későbbi történészi értékelésekben. Már a testvérháború alatt elnyerte a Mészáros becenevet, amikor Cold Harbornál kockázatos rohamot vezényelt a déliek ellen.

A háború végére mégis óriási népszerűségre tett szert, és Appomattoxnál Lee előtte tette le a fegyvert. Bár már a háború során felmerült benne az ötlet, végül csak 1868-ban indult el az elnöki székért, és azt jelentős különbséggel el is hódította a republikánusok színeiben.

Bár Grant a maga 46 évével a legfiatalabb elnök lett, akit addig megválasztottak, politikai teljesítményéről megoszlanak a vélemények.

1873-ban tőzsdei összeomlás söpört végig a világon, és Grant képtelennek bizonyult arra, hogy enyhítse a válság Egyesült Államokat ért hatásait. Sikertelenül próbálta annektálni Dominikát és nem tudott gátat szabni a kormányzatban elharapózó korrupciónak.

Ugyanakkor a feketék polgárjogának és választójogának megerősítését, valamint az indiánok helyzetének javítását előremutató teljesítményként emelik ki.

Bár indulni szeretett volna harmadszor is, mind az 1876-os, mind az 1880-as kísérlete korán elbukott. Élete végén anyagi zavarba került, amelyen emlékiratainak megírásával és kiadatásával próbált úrrá lenni.

Végül néhány nappal az 1885-ben bekövetkezett halála előtt készült el. Emlékezete az amerikai közvéleményben azóta is töretlenül pozitív.

A szürke eminenciás üzletember

Simon Cameron még jóval a polgárháború előtt a pennsylvaniai sajtóban szerzett magának pozíciót. Az így nyert befolyása révén hamarosan állami megrendelésekhez jutott. A vasút- és csatornaépítések révén megsokszorozta a vagyonát, és a korszak meghatározó figurájává nőtte ki magát.

1847-ben választották meg először Pennsylvania szenátorává a demokraták színeiben, de megjárta a whigek és az ún. Semmittudók Pártját (Know-Nothing Party) is, mielőtt a republikánusokhoz csatlakozott volna. 1857-ben, nyolc év szünet után, ismét szenátorrá választották.

Támogatta Abraham Lincoln elnökválasztási kampányát, így annak győzelme után az új elnök miniszteri széket ígért neki. Eredetileg pénzügyminiszternek kérte fel, de Cameronnal szemben már akkor is rendkívül erős ellentábor lépett fel, így végül a hadügyminiszteri tárcát kapta meg.

Működése alatt a minisztérium kirívóan bőkezűen bánt Cameron ismerőseivel és üzletfeleivel. A pazarló gazdálkodás csapnivaló minőségű katonai felszereléseket eredményezett.

A korrupció nem közvetlenül érvényesült: a megrendeléseken nyertes cégek általában Cameron vasúti érdekeltségeinek használatáért fizettek túlárazva. A finoman szólva is feltűnő problémák végül oda vezettek, hogy a republikánusok belső ellenzéke nyomást tudott gyakorolni Lincolnra, hogy menessze miniszterét.

Mivel az elnök nem akarta emberét végérvényesen megbuktatni, 1862 januárjában, kevesebb mint egy évvel a miniszteri kinevezése után, Cameront kinevezte az Egyesült Államok oroszországi nagykövetévé.

Ott azonban mindössze néhány hónapot töltött, majd visszatért hazájába. Ettől fogva Lincoln szürke eminenciásaként működött, megszerezve számára fontos emberek támogatását. 1867 és 1877 között ismét Pennsylvania szenátora volt, e tisztségében a saját fia követte, akit egyébként Grant a hadügyminiszterévé is tett.

Testvéri milliók

Henry Sands Brooks 1818-ban alapította meg ruhakereskedését Manhattanben. 1833-as halála után négy fia, Elisha, Daniel, Edward és John örökölte az üzletét, amelyet 1850-ben elneveztek Brooks Brothersnek.

Üzletüket elsősorban a készre gyártott termékekre alapozták, amelyet elsőként vezettek be az Egyesült Államokban. Maga Lincoln is az ő öltözéküket viselte a második beiktatási ünnepségén. (Sőt, a meggyilkolása alkalmával is egy náluk gyártott ruházat volt rajta).

A háborúhoz nemcsak fegyver, hanem egyenruha is szükséges, a Brooks Brothers pedig már a háború előtt is beszállítója volt néhány fegyveres milíciának. New York állam a háború kezdetén 12 ezer uniformist rendelt meg.

A cégek többsége a nyersanyag-hiánnyal és az átlagos elkészítési idővel számolva adta le a rendelést, a Brooks Brothers képviselője azonban úgy vélte, hogy ezeken a problémákon hamar túllendülnek majd.

Ennek következtében viszont az első tételekben legyártott egyenruhák selejtes minőségűre sikerültek. A sötétszürke formaruha heteket sem bírt ki, egyáltalán nem volt vízálló és némelyikről még a gombok is lemaradtak. A céget mindenesetre kötelezték az így legyártott egyenruhák lecserélésére.

Az elégedetlenség más formában is megnyilvánult: amikor 1863-ban zavargások törtek ki New Yorkban, a Brooks Brothers üzletét is kifosztották, mivel jól tudták, hogy ott készülnek az egyenruhák.

Éjjel is folytatódtak a zavargások, ám az üzletet akkor már a 12 éves Francis G. Lloyd őrizte. Negyven évvel később ő lett a cég első, családon kívüli vezetője.

A ruha teszi a polgármestert

A Brooks Brothers egyik nagy riválisa George Opdyke volt, aki amellett, hogy szintén a textiliparban üzletelt, éppen akkor töltötte be New York polgármesteri tisztségét, amikor a fentebb említett zavargás megtörtént.

Eredetileg New Jerseyből származott és délen tevékenykedett, ám 1832-ben áttette székhelyét New Yorkba, és itt virágoztatta fel ruhagyárát.

Opdyke nagy húzását az jelentette, hogy átállt a készre készített ruhák előállítására. Miután milliomos lett belőle, kísérletet tett a polgármesteri szék megszerzésére, de 1859-ben még elbukott.

A háború neki is jól jövedelmezett: csizmákat, kalapokat, öveket és zsákokat gyártott ezerszámra. Termékeinek minősége azonban egyáltalán nem tükrözte a háborús erőfeszítéseket, a ragasztott talpú csizmák nem bírták a terhelést.

Opdyke a republikánusok jelöltjeként meglepetésre megszerezte a polgármesteri széket, és támogatta a kormány új sorozási törvényeit, ami a már említett 1863. júliusi zavargást eredményezte a városban.

Opdyke gyárai is a zavargások célpontjaivá váltak, mert a polgármester ellenezte a városi tanács azon rendelkezését, hogy a város polgárai 330 dollárt befizetve mentesülnek a sorozás alól.

Mindez aláásta az újraválasztási esélyeit. Ráadásul később egy botrány is kitört: New York városa kártalanított egy hadianyaggyártót, miután az egyik üzemüket a zavargások alatt lerombolták, ám egy republikánus újságíró és politikus, Thurlow Weed azt állította, hogy Opdyke – az esküjével szembemenve – résztulajdonosa volt a vállalatnak.

A rágalmazási perben végül a bíróság hat cent kártérítést ítélt meg Opdyke-nak, aki nem töltött be többet közhivatalt.

A felemelkedő bankár

John Pierpoint Morgan nevét nem a polgárháborúban betöltött szerepéről ismeri a világ, ami aligha véletlen, mert ő is megfizette a sorozás alóli kivételezést biztosító díjat.

Ám a háború ettől függetlenül üzlet maradt a tehetséges fiatalembernek. A háború kitörésekor a kormány fegyverhiányban szenvedett, ezért bármit megtett azért, hogy ezt pótolja.

Morgan üzleti lehetőséget szimatolt. Az apjától kölcsönkért pénzen megvásárolt ötezer darab Hall .52-es kaliberű hátultöltős karabélyt, és azokat értékesítette a hadseregnek.

A történet „apróbb” szépséghibája, hogy a fegyvereket a mexikói háború során vonták ki a szolgálatból, mivel a használatuk balesetveszélyesnek bizonyult, gyakran felrobbant ugyanis a katonák kezében.

A raktárban porosodó fegyvereket Morgan darabonként három és fél dollárért vásárolta fel. Hetvenöt centért felújíttatta, majd a felét leszállította John Charles Frémont vezérőrnagynak.

Ő a hatáskörét túllépve 22 dollárt fizetett darabjáért. Mire kiderült, hogy ócskavasnak való fegyvereket szerzett be, az adás-vétel már megtörtént.

Bár vizsgálóbizottságot is felállítottak, az ügynek nem lett folytatása. A későbbi kutatások azt derítették ki, hogy Morgan valószínűleg pontosan tudta, hogy az általa beszerzett fegyverek nem érnek semmit.

Forrás: mult-kor.blogstar.hu