Faragóné Szénásy Emese: a Jóisten olyan pályára juttatott, mely által örömet tudtam adni másoknak, és ez az öröm visszahat

Idén negyedik alkalommal adták át a Boldog Gizella-díjat, melynek kitüntetettjeit több mint félszáz köztiszteletben álló személy közül választották ki. A rangos elismerések egyikét Faragóné Szénásy Emese, a Bethlen Gábor Református Gimnázium egykori tanára, korábbi igazgatója, Pro Urbe díjas református presbiter kapta. Vele folytatott beszélgetésünket olvashatják az alábbiakban.

Pedagógusnak születni kell, és az Ön esetében ez egészen biztosan így volt!

Valóban, egy református lelkületű, tanár családba születtem Vásárhelyen, első gyermekként. Apai ágon vásárhelyi, anyai ágon pedig erdélyi székelyek a felmenőim. Ez az egyik magyarázata, hogy miért jártam olyan sokat a későbbiekben Erdélybe.

Gyermekkoromat Székkutason éltem, mivel szüleim ott tanítottak, s egy Klebelsberg-féle iskolaépületben laktunk, amihez egy hold kert is tartozott. A kertben zöldségféléket termeltünk, de volt málna, eper, szőlő és sokféle gyümölcsfa is. Tanári illetményföld járt akkor a falusi tanároknak, ahol kukoricát termeltünk, ahol a család végezte a megmunkálást, a kapálást, fattyazást, betakarítást. Tartottunk baromfit és kezdetben még disznót is, szóval, az otthoniból láttuk el magunkat. Nehézségek voltak, de a szüleim szájából sosem hangzott el panasz. Szeretetteljes légkört teremtettek számunkra, úgy fogadták el az életet, ahogy megadatott.

Mindketten nagyon szerették hívatásukat, az iskolát, a gyermekeket, soha nem panaszkodtak az anyagiak hiányára sem. Hitték, hogy nemzetépítő szerepük van, s ezt felelősséggel, szolgálattal végezték. Életük és munkásságuk mindhármunkat a pedagógusi pályára irányított. Köszönöm nekik!

De nem csupán a szüleitől kapott kellő indíttatást a hivatásához, hanem tanáraitól is, jól tudom?

Bekerültem az akkori Bethlen Gábor Gimnáziumba, melyet előtte – az államosításig – vagy kétszáz éven keresztül a református egyház keresztyéni szellemiségben működtetett. A szüleim ennek az iskolának az értékrendjét tartották az övékéhez legközelebb állónak, így ide írattak be. És valóban, az intézmény szellemiségének köszönhetően magyarságtudatra, közösségi szolgálatra, minőségi munkára törekvésre neveltek bennünket szerető szigorral, éppúgy, ahogyan otthon is.

Nagyszerű tanáraim voltak, mint a magyar szakos dr. Grezsa Ferenc, aki egy máig a fülembe csengő „életprogramot” hagyott ránk, tanítványaira:

Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted,
Szánts és vess; s hagyjad másnak az áldozatot’.
(Kazinczy Ferenc: A nagy titok)

Meghatározó egyéniségek volt számomra a rendkívül művelt tudós tanár osztályfőnököm, dr, Körtvélyessy László biológia-kémia szakos, a matematikát, fizikát tanító Szabó Imre, a latin nyelvet tanító Imolya Imre, és az orosz nyelvet tanító Krékits József tanár urak, valamint Szappanos Jánosné Anna néni tanárnő. A testnevelést oktató Balogh Imre tanár úr nevét pedig még azért is említem, mert neki köszönhetően ismerhettem meg a kosárlabda sportot, melyről a középiskolás évek kezdetéig még csak nem is hallottam. Nagyon megszerettem ezt a sportágat, és aktív sportoló lettem, amelyet később, az egyetemi évek alatt is sikerrel űztem. Remek közösség alakult ki a csapatunkban, mely megkövetelte a minőségi munkát, a teljes szívvel való hozzáállást, és a Bethlen tiszteletét: „Nem jöhet ide be a strandszellem, mert ez egy templom, az iskola is, meg a tornaterem is!” – véste emlékezetünkbe folyton folyvást Balogh Imre tanár úr. De büszkék is voltunk arra, hogy ennek a kiváló intézménynek a diákjai lehetünk.

A középiskola után a már említett Körtvélyessy tanár úr hatására a Szegedi Tudományegyetemre kerültem, biológia-kémia szakos egyetemi hallgatóként. Kiváló, tudós tanáraim voltak az egyetemen is. Itt említeném meg a székely Ábrahám Ambrus (premontrei kanonok) nevét, aki az állatszervezettan világhírű professzoraként, Koch Sándort az ásványtan professzorát, Gregus Pált a növényszervezettan professzorát, Beck Mihályt, Bodrogközy Györgyöt, akik tudásukkal, emberi jellemükkel nagy hatással voltak szellemi életünkre.

És ezzel el is indult ez az igen szeretetteljes és szakmai sikerekben gazdag pálya…

A Jóisten az életem során mindig mellettem volt és kézen fogva kísért. Talán szó szerint is, mert visszavezetett Balogh Imre tanár úr segítségével a Bethlen Gábor Gimnáziumba, ahol Grezsa Ferenc igazgatósága alatt el is indulhattam a pedagógus pályán egy éppen megüresedett álláshelynek köszönhetően.

Végtelen öröm és megtiszteltetés volt számomra visszakerülni, tisztelve szeretet alma materembe. Volt tanáraimat s az idősebbek közül Láng István tanár urat, Sipka Sándorné Rózsi nénit, Horváth Istvánt és feleségét, Éva nénit, Rosztóczy Ernőt, Bodrogi Sándort, Földesi Ferencet annyira tiszteltem, hogy fél évig szinte be sem mertem menni a tanáriba, épp csak beosontam a naplóért. Felajánlották ugyanis mint kollégának a tegeződést, de jó ideig ez nem ment. Rengeteget tanultam tőlük, inspiráló volt számomra elhívatottságuk, igényességük, szakma szeretetük, műveltségük, diákokhoz, a tanításhoz való viszonyuk.

Akkoriban a Bethlen Gábor Gimnázium az ország legjobb iskolái közé tartozott. Grezsa Ferenc igazgató úr rendkívül nagy gonddal, szakértelemmel, az iskola szellemi értékrendjének megfelelően, tudatosan építette a tanári kart mint a gimnázium minőségét meghatározó legfontosabb tényezőt. Szellemi műhely volt a tantestület, melynek szellemiségét az újonnan bekerült fiatal kollégák is igyekeztek minél hamarabb és minél tökéletesebben átvenni.

Néhány kollégám nevét meg is említeném, akik később a szegedi egyetemen, vagy főiskolán folytatták tanári, illetve tudományos pályájukat. Így említem Imre Mihályt, híres könyvtárunk nagy ismerőjét, többek között Szőnyi Benjámin munkásságának kutatóját, a debreceni egyetem professzorát, Blazovich László professzort, a megyei levéltár volt igazgatóját, Varsányi Péter Istvánt, a szombathelyi főiskola tanárát, Jávor Györgyöt, a szegedi főiskola tanárát, akik mind tanártársaim voltak.

Hogyan emlékszik vissza ezekre az évekre?

Az alatt a 35 év alatt, amíg itt lehettem, vagy kétezer ezer diákot tanítottam. Nagyon szerettem tanítani mindkét tantárgyamat. Szép eredményeket értünk el, rendre ott voltunk a tanulmányi versenyek jobb helyezettjei között, legkiemelkedőbb eredményt az országos tanulmányi versenyen biológiából Hegyi Mártonnal országos ötödik, kémiából Ivanics Györggyel országos tizenegyedik helyezést értünk el. Kivételes tehetségű diákokkal dolgozhattam együtt.

Szerettem az osztályfőnökséget is, Vásárhelyen kilenc osztálynak voltam osztályfőnöke. Igyekeztem jó közösséget formálni az osztályból, ezért is sokat kirándultunk. Bicikliztünk Mártélyra, Kardoskútra, daruvonulást csodálni, Aradra tisztelegni a vértanúk előtt, Tokajtól Nyírbátorig, bebarangoltuk a Visegrádi hegységet, a Zemplént közösség építésként.

Az első osztályomat kivéve, mindegyiket elvittem Erdélybe, sokat időztünk Nagyenyeden, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, de legtöbbet a Székelyföldön. Sátraztunk, túráztunk, nagyon sokat gyalogoltunk s élveztük a székelyek nagy-nagy szeretetét.

Nagyon szép volt, gyorsan eltelt a 35 esztendő.

Nyugdíjazásom után, 2002-ben meghívtak Halásztelekre a Bocskai István Református Középiskolába kémiát tanítani. Ott is osztályfőnöke voltan két osztálynak. Szerettem ott is. Mindig is nagy öröm volt számomra a tanítás, mely soha sem fárasztott.

Hét év elteltével, 2009-ben elköszöntem Halásztelektől, s hazajöttem.

A neveltetésem, a családom révén a református ügy nekem mindig is nagyon fontos volt. Mivel a korábbi években szaktanácsadói, érettségi elnöki és egyéb képesítéseket szereztem, így vagy tizenöt éven keresztül a Református Pedagógiai Intézet munkatársaként szaktanácsadói feladatokat láttam el. Az összes induló református iskolát végiglátogattam.

2010 januárjában – kisegítésként – fölkértek a Bethlen Gábor Református Gimnázium igazgatói feladatainak ellátására, amit 2010. augusztus 15-ig végeztem.

Miként fogadta a hírt, hogy jelölték a Boldog Gizella-díjra, és el is nyerte azt?

Nagyon sok szeretetet, kaptam s kapok a volt diákjaimtól, szüleiktől, volt kollégáimtól, no és a város népétől. Végtelen nagy öröm, hála és köszönet tölti el szívemet. Hálás vagyok Istennek, hogy itt éltem, itt taníthattam, ilyen emberek között.

Köszönöm a javaslattevőknek, a döntést hozó kuratóriumnak, hogy rám gondoltak s érdemesnek találtak erre a csodálatos díjra.

Köszönöm Lázár János képviselő úrnak és Kószó Péter volt alpolgármester úrnak, hogy nemes eszméktől s a városunk iránti szeretetüktől vezérelve, komoly anyagi háttért biztosítva létrehozták a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítványt, hogy a hétköznapi küzdelmes életet évről évre szép ünnepekkel megemeljék, bevonva ebbe a város polgárait is.

Végezetül, áldja meg a Jóisten e város minden lakóját, s adjon békés, boldog életet, sok örömöt, mert az öröm Isten ajándéka, amit ráadásul adott az életre.

Fotók: Gémes Sándor