Leengedik bözödújfalusi tó vizét: ismét látható lesz az elárasztott székelyföldi falu

Leeresztik a bözödújfalusi mesterséges tó vizét – jelentette Csibi Attila Zoltán erdőszentgyörgyi polgármester tájékoztatása nyomán a Maszol.ro.
Az erdélyi hírportál beszámolója szerint a tóban álló irányítótornyot és a gátat összekötő híd javítási munkálatai miatt csökkentik le a víz szintjét – körülbelül tizenöt méterrel.
Mint írják, a tóból jelenleg másodpercenként 4 köbméter vizet folyatnak ki a Kis-Küküllőbe. Ebben az ütemben a tározó előreláthatólag másfél hónap múlva éri el a munkakezdéshez szükséges szintet.
Ekkortól lesz ismét látható az itt elárosztatott egykori falu Bözödújfalu egésze.
Az elárasztott falu temploma sokáig dacolt az elemekkel, de végül megadta magát. 2014 nyarán összedőlt. Forrás: Wikimedia
A hír kapcsán a Maszol emlékeztet, a hivatalos álláspont szerint a tavat árvízvédelmi célból hozták létre Bözödújfalu helyén, mindazonáltal a tározóból kiemelkedő templomtorony a romániai falurombolás egyik szimbólumává vált. (A torony egyébiránt már nem áll: 2014 júniusában összedőlt.)
Bözödújfalu lakóit a szomszédos településekre költöztették.
Csibi Attila Zoltán úgy tudja, a mesterséges tavat a munkálatok végeztével, ősszel ismét feltöltik.