Luna naplója: szeretni, megrágni, ráfeküdni, habzsolni

Arról már küldtem beszámolót, hogy miként került hozzánk Luna, a befogadott kiskutya. Most arról írok, hogyan telt az első hét, hogyan hangoltuk össze a család és a kutya ritmusát, vagy legalább is hogyan próbálunk összehangolódni.

Az első pár nap kemény volt, főleg éjjel, és főleg azért, mert izgultam, hogy jó pótmamája tudok-e lenni Lunának, hiszen nagyon fiatal korában lett elválasztva a mamájától. Éjjelente gyakran kelt, nappal meg állandóan járkáltam utána, mert ahogy menetközben kiderült, a lakásunk nem minden pontja kiskutyabiztos. Ma már kevesebbet kell lesni őt, egészen elmerészkedik tőlem, de azért előfordul, hogy a munkában is társammá válik.

Mi úgy látjuk, hogy Luna szépen gyarapodott az elmúlt héten, és nem csak testileg fejlődött, hanem bizonyságot tett az értelméről is. Okos kiskutya.  Éppen ma tanulta meg azt, hogy jutalomfalatért cserébe leüljön a kis hátsójára.  10 alkalomból 8-szor össze is jön. Szerintem ez szép eredmény. Azt nem hangoztatom, hogy megtanult felmászni a kanapéra, az ágyra, mert ez nem kívánatos dolog, ennek ellenére ügyes.

Sajnos nem szobatiszta még, ezt betudom annak, hogy még csak 6 hetes, és annak, hogy nem vihetjük ki sétálni, mivel nincs még védettsége. (Az állatorvos tanácsára várunk még azzal, hogy a kinti kutyánkkal, Kókusszal összeengedjük. ) Annak ellenére, hogy komoly logisztika, hogy elkerülje egymást a két kutya, ki szoktuk vinni Lunát, hiszen nagyon szeret rohangálni a fűben. Ilyenkor az ajtóban Lunát a hónom alá csapom, és Kókuszt behívom az előszobába. Amikor belép a küszöbön, egyből észleli a kiskutyaszagot, és izgatottá válik, keresi. Amíg az orra a földet pásztázza, mi kisurranunk.

A probléma ott kezdődik, hogy ez a kiskutya úgy fut, mint egy nyúl. Tényleg. A sebessége is észveszejtő, és a két hátsó lába egyszerre ugrik. Olyan szép is lenne, ha békésen barangolna az udvaron, ám e helyett rohangál, és mindenáron bele akar enni Kókusz tányérjába. Volt rá alkalom, hogy meg akarta enni az ott felejtett száraztápot, a gond csak az, hogy olyan nagyméretű a darab, hogy a torkán akadt a mohó kiskutyának. Persze, hogy pánikba estem, és próbáltam kibányászni, de nem sikerült. Ijedtemben fejjel lefelé fordítottam, és vártam, hogy kiejtse a szájából. Valahogy összehoztuk, kikerült a nagy, kerek kajadarab. Igyekeztem az ijedtségemmel nem traumatizálni az ebet.

Ráérő időmben, míg máskor filmet néztem, vagy zenét hallgattam, most Cesar Millan videóira tapadok. Ő a kutyákkal suttogó csoda doki, aki valójában nem is a kutyákat tanítja, hanem az embereket képezi ki a kutyatartásra. Persze, hogy önvizsgálatot tartottam, és rá is jöttem, hogy hány ponton tévesztek a pici Luna nevelése során. Mivel a gyengeségeink azért vannak, hogy tanítsanak bennünket, így az élet több területén is hasznát veszem a felismeréseimnek.

Először is, Luna nem ember, hanem állat. Nem azt jelenti, hogy nem szeretgethetem, de fontos a sorrend betartása, hogy ne zavarjam össze őt. A helyes sorrend: ő egy állat, egy kutya, és kell, hogy eleget mozogjon, jót egyen, és az utolsó a sorban a szeretgetés. Ugyanis, most úgy volna jó viselkednem, ahogyan a mamája tenné. Határozottan, nyugodt energiával tanítani, megmutatni a határait, finoman terelgetni őt, hogy megtalálja a helyét az emberi világban. Ha már idehoztam, tartsam tiszteletben az ő természetes alaptulajdonságait, szükségleteit, és akkor cserébe ő úgy fog viselkedni, ahogyan a mi családunk életébe be kell illeszkednie.

Valahányszor meglátom a kis bánatos pofikáját, a szívformát a feje búbján, a cukiságfaktor az egekbe szökik, és ez bizony kibillent a falkavezér szerepemből. Olyankor bekapcsol a „Gyere ide a mamihoz!” üzemmód. Tudom, tudom, röhejes… de vállalom.

A kajáláskor habzsol. Nagyon vicces, ahogyan várva az ételt körbe-körbe forog izgatottságában.  Millan tanításának köszönhetően itt is bevezettem, hogy csak akkor kapja meg, ha megnyugszik. Ám mivel a kiskutya csak rövid ideig tud figyelni, azért türelmesek vagyunk vele, és az első nyugodtnak tűnő másodpercet is eredménynek könyveljük el.

Igyekeztünk kuytabiztossá tenni a lakásunkat, ezért elég magabiztosan barangolja be a területet. Van, hogy elalszik a polcon, vagy a szőnyegen, de leginkább valaki ölében szeret aludni.  Amikor vacsizunk, ott lebzsel a lábunk alatt, néha el is szenderül.

Valamiért mániája volt végignyalni a konyhaszekrényeket, ezért azokat egy félbevágott citrommal bekentem, azóta nem csinálja.

Ha az éjjeleket megtanulja átaludni, és szobatisztává válik, teljesen rendben leszünk. Ha nem, akkor is rendben leszünk,csak fárasztóbbak lesznek a napjaink.