“A nagy sömmi, nekünk minden” – megnyílt az idei Őszi Tárlat

Kondor Attila festőművész, grafikus vehette át az idén a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet. A Barcsay- és Kondor Béla-díjas budapesti művészt 133, a kiállításon most részt vevő alkotó közül választotta ki a 2016-os – immáron hatvanharmadik –seregszemle szakmai zsűrije.
Az elismerést a tárlat mai megnyitóján adták át a kitüntetettnek.
A vernisszázsra idén is zsúfolásig megtelt a tárlatnak otthont adó Alföldi Galéria. Művészek és művészetpártolók hosszú sora kígyózott a felvonultatott több mint kétszáz alkotások előtt.
A megjelenteket elősként Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a város országgyűlési képviselője köszöntötte. Beszédében a kiállítás nagy hagyományait és a tárlatot életre hívó művészeket méltatta.
Fotó: Vásárhely24/Bornemissza Péter
Elhangzott, míg nyugaton a tradíció „folytonosságot”, addig nálunk, Magyarországon – az elmúlt száz, százötven év háborúi, forradalmai és társadalmi katasztrófái miatt – valaminek a „hiányát” jelenti. Szavai szerint a hagyomány hiánya ma tetten érhető a minőségben, az emberek szépségszeretetében, a művészetek iránt mutatott megbecsülésükben, ezért is fontosak és megbecsülésre érdemesek az olyan ritka kivételt jelentő, valóban nagy múltú – még Tornyai munkásságában gyökerező – kulturális kezdeményezések, mint amilyen az Őszi Tárlat.
Cseh Tamást idézve elmondta, a tárlat szülőatyjai, a „szűk levegőjű ötvenes években” az ország egy elmaradottabb részén támasztottak igényt az emberekben a művészi szépre és indították útjára a kiállítást, mely mindenképp megsüvegelendő. Hozzátette, rajtuk kívül a tárlatot életben tartó, annak nevet és elismerést szerző kurátorokat, művészeket és támogatókat is köszönet illeti.
Fotó: Vásárhely24/Bornemissza Péter
Beszédében arra is kitért, vannak, akik úgy gondolják, az Alföld, a „barbarikum” eleve ki van zárva abból, hogy ott értelmes művészeti kezdeményezés, valami szép szülessen. Ezzel ellentétben ő maga úgy véli, a táj, a „nagy sömmi” az itt élő emberek számára igen is tartogat magában szépet. Sőt!
A nagy sömmi, nekünk minden. Ez akkor lehetséges, ha az ember szeretni a hazáját, szereti ahol él, sőt, az életét is szereti. Meg tud békélni azzal, hogy ide született, itt él és felismeri ennek a helynek szépségeit – zárta gondolatait a politikus.
Fotó: Vásárhely24/Bornemissza Péter
Hódmezővásárhely és a Hódmezővásárhely környéki élet bemutatása nem csak esztétikai, etikai kérdés is volt az Alföldi iskola indulásakor. Az itt élő művészek számára fontos volt, hogy bemutassák a szegénységben élő vidéket a nép sorsát. A vidék pedig befogadta őket, a művésztehetséget épp olyan adományként fogadta el , mint a jó termést – erről már Szurcsik József, Munkácsy Mihály-díjas magyar festőművész beszélt, ugyancsak a város hagyományait, történetét, a helyi kultúra régi nagyjait méltatva.
Hozzátette, az Őszi Tárlat indulásakor a kiállításon résztvevő művészek nem csak passzív megfigyelői voltak az alföldi létnek, itt éltek a bemutatott világban, együtt a helyi emberekkel. A seregszemle a későbbiekben is megőrizte ezt a hangját, ragaszkodott az örökül hagyott témához és tematikához, mindazonáltal egyre újabb és újabb interpretációkkal vegyült. Szerinte ez, a hagyomány és a megújulás harmonikus egysége teszi naggyá a Vásárhelyi Őszi Tárlatot.
Fotó: Vásárhely24/Bornemissza Péter
Egy a művészet és természet közti hasonlóságokra épített gazdag metaforával vezette fel a tárlatot Tolcsvay László Erkel Ferenc-díjas zenész, énekes, zeneszerző. Szavai szerint, miként a fákon a gyümölcsök, úgy születnek meg a művészekben az alkotások is, ahogy a növények úgy a művészek is érzékenyek a világ különböző rezdüléseire, „van aki már fiatalon virágba borul és van aki csak élete teljében fordul termőre”, és miként a fákon sem egyforma ízű minden gyümölcs, úgy a művészek alkotásai sem sablonok.
Titokzatos áfonyakék, öntudatos sütőtöksárga, lágyan omló körte, vagy kemény páncélt növesztő dió, valamennyi egyedi, külső, sokszínű, forma gazdag, így egy-egy művész alapállása, habitusa, lendülete is ezt a gazdagságot szimbolizálja, és ettől lesz élő és eleven – mondta az előadóművész.
Megjegyezte, a természet akkor is él, termést hoz, ha azt senki le nem szüreteli, úgy az alkotó is dolgozik, akkori is ha csak a belső tűz hajtja, mégis fontos, hogy magunkhoz vegyük, amit nekünk, a világnak adnak. Mint mondta az Őszi Tárlat remek alkalmat ad arra, hogy megálljunk és megünnepeljük az alkotókat, hálát adjunk, „lelkük gyümölcseiért”.