Bezzeg az én időmben…!?

Az egy időszakban született embereket általában azonos, vagy nagyon hasonló kulturális, társadalmi és gazdasági, politikai hatások érik, ennek hatására pedig gondolkodásuk, értékrendjük világhoz való viszonyuk is rokonságot mutat. Ez a fajta szemlélet azonban a különböző korszakokban született korosztályok között akár gyökeresen eltérő is lehet, a fiatalok, a szülők vagy éppen a nagyszülők ugyanarról a jelenségről gyakran teljesen különbözőképpen vélekednek. Nem beszélnek egy nyelvet a szó társadalmi értelmében, s ez akár generációk közötti konfliktusokat is okozhat. Ha megismerjük, hogyan gondolkodnak, miképpen vélekednek a világról az eltérő korban születettek, nemcsak a helyi közösség élete lesz harmonikusabb, de a családi, munkahelyi, iskolai élet is sikeresebbé válhat. Érdemes hát kicsit mögé nézni az egyes korosztályokat meghatározó generációs élményeknek.

Magyarországon – ahogy a nyugati világban mindenhol – alapvetően hat generáció éli az életét manapság. A legidősebb korosztály, melyet szokás „Veteránoknak”, csendes generációnak, az építők generációjának is nevezni a második világháború vége előtt születtek. A ma már szépkorúak legfiatalabbja is betöltötte a 70. életévét. Szülői minta alapján nevelkedtek többségében a két világháború között, majd később pedig nem vágytak már másra, mint békére, munkára, családi nyugalomra.

A ma 50–70 év közöttiek generációját a demográfiai és a társadalomtudomány az ún. „Baby boomer” korosztálynak nevezi. Az 1946–64 között világra jöttek a háború utáni nagy remények szülöttei, akik felcseperedvén elutasították a szüleik merev erkölcsi felfogását, új kultúrát teremtettek maguknak. Ha valakinek eszébe jut a 60-as évek diáklázadása, a szexuális forradalom, a hippi korszak szeretet-kultúrája, akkor ez a korosztály jut eszébe. A háború utáni demográfiai robbanás és népesedési intézkedések (Ratkó-korszak) következtében Magyarországon is ez a korosztály lett a legnépesebb és talán a legszerencsésebb is, felnőtté válásukat támogatta az állami politika, garantált volt számukra az elérhető és kiterjesztett oktatás, a kötelező foglalkoztatás és az alanyi jogon járó otthonteremtés, ám ezzel együtt a hidegháború minden feszültsége és konfliktusa is árnyékként kísérte életüket.

Az őket követő „X Generáció” (1965–1980 születettek) tagjai a korábbi korosztályokhoz képest már elidegenedettebbek, a  technológia száguldó fejlődése és körülöttük zajló világ változása kíséri életüket. A 90-es évek gazdasági és társadalmi átalakulása során számukra már megélt jelenség volt a pályakezdés nehézsége, a korábban bevett életkezdési modellek korlátozott működése, ugyanakkor a demokrácia is napi élményükké vált. Érezték, hogy a siker kulcsa a tudás, a kapcsolatok, a gyors reagálás, s ha mindez nyelvtudással, gyakorlati hozzáállással és rugalmassággal is párosult könnyen szerezhettek elismerést akár a munkahelyi környezetben, akár a helyi közösségben. Ez az a korosztály, akinél az édesanyák már tömegesen részt vettek a munkaerő-piacon, sok gyerek nem is látta a szüleit, így nekik részben fokozottabb intézményi szocializáció, részben a korán jött önállóság és felelősség is osztályrészül jutott. Az X-esek, önálló, találékony és önellátó nemzedékké váltak, akik most igazi „szendvics” generációként eltartják az idősebbeket, besegítenek szüleik, illetve még élő nagyszüleik ellátásába, miközben gondoskodnak gyermekeikről is a napi munkavégzés mellett.

Az 1980–1995 között született generáció alapélménye már egészen más, a digitális világ, a fogyasztói társadalom kényelme, a nyugati társadalom nyitottsága és sokfélesége. Ők, vagyis az „Y Generáció” tagjai a számítógéppel együtt nőttek fel, komolyan értenek a technológiához, szüleik önállóságra, nagyfokú szabadságra, véleményük vállalására és a folyamatos önképzésre, a megújulásra nevelték őket. Érdekvezérelt világot látnak maguk körül, ahol az egyéni önmegvalósítás, a karrier válik gyakran a siker igazi fokmérőjévé, cél és sikerorientáltak lettek. Sajátos élménye az Y-oknak, hogy míg a korábbi generációkban a tudás, „apáról fiúra” szállt, addig a legfontosabb tudást, amely a digitális újkorban szükséges nem az előző generációktól szerzik meg, hanem saját maguk által és a kortársaitól. Talán ennek is köszönhető, hogy kevésbé kételkednek saját képességeikben, korlátaikban és igen kezdeményezők. Gyorsan döntenek, gyakran persze rosszul, de ennek vállalják is a következményeit.

Az Y Generációt erős mobilitási vágy fűti, sokat utaznak. Ők már egyértelműen a sokszínű társadalom gyermekeiként nőttek fel, megszokták, hogy minden elérhető, és megkapható, csupán pénz kérdése. A korosztály társas életét a széles nyilvánosság előtt éli, a közösségi média legaktívabb használói, számukra, aki nincs a Facebookon, az nem létezik, azzal nem tudnak valós kapcsolatot sem létesíteni mert a kapcsolataikat egy időben élik meg a valós és a virtuális világban egyaránt.

Nem igazán lojálisak sem a munkahelyhez, sem a helyi közösséghez, mivel több nyelvet beszélnek, az ország határai sem kötik őket. Látva és a saját családjukban megélve azt, hogy a család alárendelése a munkahelynek milyen következményekkel járt szüleiknél, nagyszüleiknél számukra már nagyon fontossá vált a munka és a magánélet egyensúlya, értékké vált számukra a szabadidő. Az elmúlt években ezen korosztály utolsó képviselői is elhagyták már középiskolát, jogi értelemben felnőttekké váltak. A szülői házról való leválásuk nem könnyű, ez az a korosztály, mely a felsőfokú tanulmányok, a munka, sőt a stabil párkapcsolat mellett is még a szülői házban él, nem ők támogatják a szüleiket, hanem éppen fordítva, a „mama-hotel” kényelmét még a 30-as éveikben is élvezik. A gyermekvállalást a karrierért és a kötöttségek nélküliségért cserébe a végletekig kitolják. Felnőtté válásuk ezért igencsak kétarcú, a Y Generáció a fogyasztás tekintetében felnőttként viselkednek, a munka, a felelősségvállalás, a felhalmozás tekintetében viszont inkább gyerekként.

A mostani iskolások, a 6–20 éves fiatalok már megint egy másik generációt alkotnak. Azok, akiknek iskolai pályafutásuk az ezredforduló után kezdődött alkotják a „Z Generációt”. E generáció talán legfontosabb jellemzője, hogy az emberiség történetében ez az első igazán globális nemzedék a világon, az ún. globális falu első gyermekei. Ez gyakorlati értelemben azt jelenti, hogy függetlenül attól, hol élnek a világban ugyanazon a zenén, ételen, mozifilmen, játékokon és divatirányzaton nőnek föl. Sokan közülük már többet utaztak repülővel, mint vonattal, jobban ismerik a tágabb környezetüket, mint a helyi közösséget ahol élnek. Nem tudnak mindent, de mindenről tudják, hogy hol tudnak róla információhoz jutni. A Z Generáció a legek nemzedéke is. Valószínűleg ők lesznek a világon a legoktatottabb generáció, ám egyelőre inkább okosak, mint bölcsek. Létszámukat tekintve a legkisebb létszámú generáció, legkisebb méretű családokba születtek és a legidősebb anyák nevelik fel őket, sokszor (egyedül). Az előző generációkhoz képes a leghosszabb várható élettartammal rendelkeznek.

A digitális világ lenyomataként erősen vizuálisak, a szöveges üzenetek feldolgozása, az írásbeli kommunikáció már inkább teher számukra. Ez nyilván nem könnyíti meg a velük foglalkozó pedagógusok vagy szülők helyzetét, de ösztönösen olyan képességekre, készségekre tesznek szert, mint a többfeladatos működés/feldolgozás (multitasking) vagy az együttműködő tanulás (collaborative). Ezt a korosztályt egyre több agresszív hatás is éri, egyre gyorsabban nőnek fel. Mindezek ellenére kiskamaszként sajátos, ambivalens érettséget mutatnak, vagyis bizonyos tekintetben nagyon is érettek, míg más vonatkozásban még gyerekek. Nincs könnyű gyerekkoruk: értenek sok mindent, de feldolgozni nagyon keveset képesek ebből. Miután ők az igazi „digitális bennszülöttek” a globális térben zajló gazdasági és társadalmi változásokra már gyerekkoruktól kezdve minden eddigi generációnál nagyobb befolyást gyakorolnak már most is.

Kisgyermekes szülők egyre gyakrabban találkoznak azzal a jelenséggel, hogy ami nevelési módszer működött a nagyobb, ma már iskolás testvérnél, az csődöt mond a legkisebb gyereküknél. Ez nem a véletlen műve, ugyanis az óvodákba, bölcsődékbe már megérkezett egy teljesen új nemzedék, amelyet Alfa generációnak neveznek. A 2010-től születettek korosztályáról van szó, s valószínűleg ők lesznek az emberiség történetének legügyesebb, leggazdagabb és legegészségesebb tagjai. Nagy kérdés azonban, hogy milyen társadalmi és családi kapcsolataik lesznek, hogyan fognak kooperálni az idősebb generációkkal és hogyan birkóznak meg a várható technológiai, társadalmi és demográfiai változásokkal, mely a XXI. században igencsak átformálják az általunk ismert világot.

(Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Vásárhelyi Család című kiadványunkban jelent meg. Szerző: Domonkos Tamás szociológus)