Feltört egy vásárhelyi autót, majd Szentesen karambolozott

A sértett fia március 10-én 12 óra körül telefonált a rendőrségre, hogy édesanya autóját hódmezővásárhelyi házuk előtt feltörték. A férfi és a nő a házban beszélgetett, amikor csattanást hallottak. Kinéztek az ablakon, látták, hogy az asszony autóját feltörték, majd egy sötét színű BMW indult el mellőle. Az autóból elvitték a sértett táskáját, benne pénztárcájával, telefonjával, tabletjével és irataival.
A hódmezővásárhelyi rendőrök a városban kiépített kamerarendszer felvételeinek kiértékelése során megállapították, hogy a szemtanúk által látott autóval nem sokkal később Szentesen baleseteztek. A két kapitányság felvette a kapcsolatot egymással és együttműködésük eredményeként a szentesi és a hódmezővásárhelyi rendőrök előállították a lopással megalapozottan gyanúsítható K. Csabát.
A 29 éves sándorfalvi férfit 13 óra 30 perckor, azaz a lopás elkövetése után másfél órával már őrizetbe is vették. Ellene lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A Hódmezővásárhely Rendőrkapitányság kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását.