Januárig rács mögött maradhat a tizenöt éves újszegedi táskarabló

Indítványozta az ügyészség az előzetes letartóztatását annak a tizenöt éves, újszegedi kamasznak, aki a rendőrség gyanúja szerint bő két hét különbséggel megtámadott és kirabolt egy 67 és egy 73 éves asszonyt a Fésű utcában.
Az egyenruhások korábbi tájékoztatója szerint odalépett hozzájuk, ellökte őket, kitépte a kezükből a táskájukat – benne a pénzükkel, a telefonjaikkal és az irataikkal – majd kereket oldott.
Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
Figyelemmel arra, hogy a gyanúsított a két vagyon elleni erőszakos jellegű bűncselekményt rövid időn belül követte el a gyanú szerint és a terhére rótt bűncselekmények kiemelkedő tárgyi súlyúak, a járási ügyészség a bűnismétlés veszélye, a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye okán tett indítványt az előzetes letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére – olvasható a vádhatóság közleményében.
Az ügyben a nyomozást a Szegedi Rendőrkapitányság folytatja a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség felügyelete mellett.