Elkábította egy zsályás cigivel, majd kifosztotta

Vádat emelt a szentesi ügyészség egy helyi férfi ellen, aki a vádirat szerint még márciusban kifosztotta az egyik kábult ismerősét.
Az ügyészség közleménye szerint nem sokkal a bűncselekmény előtt találkoztak először egymással. Beszélgetésbe elegyedtek, majd közösen elszívtak egy zsályás cigarettát.
Az alkalmi ismerős elbódult a drogtól, mire a férfi elvette a mobiltelefonját és kereket oldott. A készüléket 15 ezer forintért adta tovább. A nyomozás során megkerült, illetve vissza is adták a jogos tulajdonosának.
A Szentesi Járási Ügyészség a férfit kifosztás bűntettével vádolja.
A vádlott a vádemeléskor előzetes letartóztatásban volt, figyelemmel arra, hogy több alkalommal állt már vagyon elleni bűncselekmények miatt bíróság előtt, cselekményét is végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt látszik megvalósítani, illetőleg vele szemben másik bírósági szakban levő büntetőeljárás is folyamatban van – olvasható az ügyészség közleményében.
A fenti ügyben a Szegedi Járásbíróság fog ítéletet hozni.