Jobbról előzte a kocsisort: elütötték

Nyolc közúti közlekedési baleset történt a tegnapi nap folyamán Csongrád megyében – tájékoztatta portálunkat a helyi rendőr-főkapitányság.
Egy szegedi esetről részletesebben is beszámoltak. Közleményük szerint nem sokkal fél tizenegy előtt egy motoros megpróbált jobbról megelőzni egy álló kocsisort, az egyik autós azonban kikanyarodott elé, minek után összeütköztek.
A kétkerekű vezetője súlyos sérülést szenvedett.
A rendőrség a közlekedőktől körültekintést és óvatosságot kér a közúti közlekedés során. A motorosokat a személyautók sofőrjeire jellemző passzív biztonságtechnikai megoldások nem védik, így közlekedési baleset esetén testük nagyobb veszélynek van kitéve. Fontos a megfelelő védőfelszerelés viselése, amely nagymértékben csökkenti a motorosok agy- és végtagsérülésének kockázatát – olvasható a hír kapcsán az egyenruhások beszámolójában.