Kitüntették a vásárhelyi főjegyzőt

Csongrád Megye Közigazgatásáért Díjjal tüntette ki a megyei közgyűlés Korsós Ágnest, Hódmezővásárhely címzetes főjegyzőjét.
Az elismerést minden alkalommal a ,,megyei önkormányzat vagy a megye érdekében kimagasló önkormányzati vagy közigazgatási munkát végező” közhivatalnokoknak és közösségeknek ítélik oda..
Évente legfeljebb négy ilyen díjat osztanak ki.
Korsós Ágnes 1991-ben lett a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal irodavezető-helyettese. Később irodavezetőként, majd főjegyzőként dolgozott a Torony alatt. 2010-től címzetes főjegyzőként látja el hivatását.
2013-ban a magyar közigazgatásban végzett több évtizedes szakmai és közösségi munkájának elismeréséül, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.