Szomszédvári rangadóra készül a HLKC

Orosházára utazik a hétvégén a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club NBI/B-s felnőtt csapata. Négy forduló után mindkét együttes két győzelemmel és két vereséggel áll bajnoki tabellán – igaz ez a Békés megyeiek számára kevésbé pozitív, a játékoskeretük alapján alighanem erősebb rajtra számítottak a szezon elején.
A HLKC alakulata meccsről-meccsre egyre jobb játékot mutat, így kellő optimizmussal várják a szombati találkozót, mindazonáltal jól tudják, az orosházi gárda a jelenlegi helyezésénél lényegesen komolyabb játékerőt képvisel, ők számítanak a mérkőzés esélyesének.
Egész héten koncentráltan készültünk a szombati mérkőzésre, szeretnénk hazavinni a 2 pontot. Úgy érzem, hogy kellően felkészültünk a siker érdekében, illetve azért, hogy emelt fővel távozhassunk az orosházi pályáról – nyilatkozata a meccs előtt Ádász Diana, a vásárhelyiek hálóőre.
Bartók Csaba, a HLKC vezetőedzője is bizakodó. Szavai szerint a szezon előtt mindenki a dobogóra várta a holnapi házigazdáikat, most mégis azonos ponttal állnak a táblázaton. Mint mondta, ez nekik kellemetlen, a Vásárhely számára viszont hízelgő.
Az esélyesség súlya nem nyom bennünket, éppen ezért egy felszabadult, jó játékot szeretnék látni a lányaimtól amiben minden benne lehet – vélekedett a lányok mestere.