Lázár: bolondot ne válasszanak meg polgármesternek!

Szomorú a kampány alakulása miatt Lázár János. A térség országgyűlési képviselője, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Vásárhelyi Televíziónak nyilatkozva emlékeztetett: a választást egy haláleset miatt kellett kiírni, a kampány hangneme pedig méltatlan Almási István emlékéhez.
– Másfél évre választunk polgármestert, az erőviszonyok a képviselő-testületben változatlanok maradnak február 25-ét követően is. Semmiféle racionális, józan érv nem szól amellett, hogy nagy változások következzenek ebben a helyzetben – mondta el a televíziónak a politikus.
A kampányról szólva kifejtette, vannak olyan politikai erők, amelyek a közeledő parlamenti választások miatt akarják a helyzetet kihasználni.
– Az országos sajtó közreműködésével Hódmezővásárhely a sikerek helyett a botrányok városa lett. Kifejezetten durva állítások hangoznak el, amelyek a hódmezővásárhelyieket önérzetükben is sértik. Provincializmussal, vidékiességgel, butasággal, parasztsággal vádolják a helyieket, ami minden józan érzésű embernek bántja a fülét – emelte ki térség országgyűlési képviselője.
Lázár János kiemelte, méltatlannak tartja, hogy forradalom, lámpavas és akasztás is szóba került a kampányban.
– Aki így beszél, nem méltó arra, hogy a város polgármestere legyen. Egy városvezetőnek mindenkit szolgálnia kell: azokat is, akik rá szavaztak, és azokat is, akik nem. A kampány másnapján szembe kell nézni mindenkivel, egy polgármesterjelölt nem teheti meg, hogy kettészakítja a várost, hogy azokat, akik vele nem szimpatizálnak lámpavassal fenyegesse. Lehet, hogy ilyen kijelentésekkel fel lehet kerülni a címlapokra, de arra, hogy polgármesterként mindennap emberek ügyeit oldja meg, ezzel elveszítette az alkalmasságát. Aki gyűlöletet kelt, és erőszakkal fenyeget, nem méltó arra, hogy Hódmezővásárhely polgármestere legyen. Csak együttműködéssel, összefogással, józan gondolkodással és stabilitással lehet egy ekkora várost, 45 ezer ember életét segíteni és szolgálni – fogalmazott a televíziónak a miniszter.
A jelöltekkel kapcsolatban elmondta, őt elsősorban az foglalkoztatja, hogyan lesz Hódmezővásárhely jobb hely a következő évtizedekben. Erről azonban kevés szó esett, helyette pártpolitikai csatározásokba, egy Fidesz-, Orbán- és Lázár-ellenes kampányba süllyesztették a város jövőjéről szóló választást.
– Az ellenzéki oldalon kirekesztéssel kampányolnak. Kinéztek maguknak egy embert, akit Lázár Jánosnak hívnak, és megbélyegezték, gyűlöletkampányt indítottak. Nem normális, aki azt gondolja, hogy a város problémáit az oldja meg, ha engem felakasztanak vagy elűznek. Ha valaki azt képzeli, hogy Hódmezővásárhely jövője szempontjából az a legfontosabb kérdés, hogy én itt lakom vagy sem, az elvesztette a józan ítélőképességét. Bolondot pedig ne válasszanak meg a vásárhelyiek! Azt javaslom, hogy normális embert válasszanak, bolondot semmiképpen sem – mondta el a miniszter.