Ironman lett Ludányi Péter!

Ludányi Péter így írja le a nem mindennapi versenyt:

Nehéz szavakba önteni a múlt hétvége eseményeit, úgy érzem kellett pár nap amíg felfogjam mi is történt Nagyatádon. Amit ott tapasztaltam az valami nagyon különleges érzés.

Életem második triatlon versenyén az út Nagyatádra vezetett a Hosszútávú Triatlon Országos Bajnokság helyszínére. Úgy érzem jól döntöttem, hogy eljöttem, megbántam volna ha idén nem veszek részt rajta. Hosszú verseny, nagy kihívás, és nem tudtam mire vállalkozok. De azt tudtam, hogy csak önmagamnak akartam megfelelni. Ehhez “csak” önmagamat kellett legyőzzem. Milyen egyszerűnek is tűnik, a verseny közben nem tűnt annak, sőt a legnagyobb kihívást jelentette.

Elsődleges célom a teljesítés volt, majd az edzések alatt kialakult egy saját célom a 12 órán belüli célba érkezés, de úgy voltam vele, majd a versenyen menet közben kiderül mire leszek jó.

A rajt előtti pillanatok, Europe: The Final Countdown és a Vangelis: Conquest of Paradise zenéje és a körülöttem álló elszánt versenyzők, a versenyzők családtagjai, hozzátartozói a parton drukkolva, belegondolva, abba hogy ma lesz “az év leghosszabb napja”, ezt látni és átélni szavakkal leírhatatlan, egy kicsit meghatódtam, úgy éreztem itt a helyem. Itt kell ma lennem.

Az ágyú dördülése után, csak a versenyre koncentráltam és saját magamra.

Az úszáson az következett amire számítottam, az elején tömeg, addig kapkodás majd szépen lassan szétszakadozott egy kicsit a mezőny és megnyugodtam én is. Ez egy olyan időt eredményezett, amit elképzeltem. 1:24:05

Depózás és jött a bringa.

A kerékpározás elején voltak kellemes kis emelkedők, így alföldi gyerekként, ez nem mindig tetszett annyira, de próbáltam a saját tempómat menni. Az első 75 km a Gyékényesi-tótól Nagyatádig rendben ment minden, bár úgy éreztem mintha kicsit eltekertem volna magam. Nagyatádra beérve találkoztam a családommal, majd utána minden körben, mert innentől kezdve a 3×35 km-es körök következtek, az útvonal Nagyatád-Segesd-Nagyatád. A vártnál jobb idővel szálltam le a bringáról, ami egy kicsit megnyugtatott. 5:48:36

Depóba be futócipő fel és jöhetett a maraton. Itt azért nem voltam már annyira friss mint reggel, de közel 7 és fél óra mozgás után ez várható volt. A futás nagyon kemény volt, életem eddigi legnehezebb 42 km-e következett, de ez nem volt meglepetés, mert gondoltam hogy nem lesz egyszerű. Minden egyes kilométerért meg kellett küzdenem. Megküzdöttem ugyan holtpontokkal tarkítva, de mindvégig azt éreztem, hogy meg tudom csinálni, képes vagyok rá. Megcsináltam. Ironman lettem.

De az út nem csak ennyi volt. “Az út maga a cél?” Azt a rengeteg munkát, azt a rengeteg időt amit beletettem most kivettem és feltettem az I-re a pontot, ahogy az összes versenyzőtársam is, akik mind munka és család mellett abszolválják ezt a felkészülést és ezt a versenyt. Szinte hihetetlen. Eddig is csodálattal néztem rájuk, ezután sem lesz ez másképp, csupán annyi különbséggel, hogy most már én is közéjük tartozom.

Köszönöm mindenkinek aki bármilyen módon hozzájárult a felkészülésemhez és azoknak is akik szurkoltak nekem!

fotók: extremman Facebook