Nem valószínű, hogy Demeter Márta lesz az LMP új társelnöke

Tóth Erik véleményét az M1 aktuális csatornán csütörtökön többek között azzal indokolta, hogy – mint mondta – Demeter Mártának nem sikerült elszámolnia a szocialista párthoz kötődő múltjával.
Emlékeztetett arra: az LMP tagsága csak harmadjára fogadta el, hogy a volt MSZP-s politikus a párt tagja legyen, pedig Demeter Márta előkelő – a hetedik – helyen szerepelt az LMP listáján az áprilisi országgyűlési választáson.
Szólt arról is, hogy az elmúlt időszakban csökkent az LMP támogatottsága, ez – tette hozzá – az egész ellenzékre jellemző.
mti, borítókép archív