Szomorú, hogy milyen állapotok uralkodnak a Gyöngy és Orgona utca környékén
Több olvasónk is jelezte, hogy az Orgona és Gyöngy utca környékén lévő füves területen teljesen elburjánzott a gaz, mint írják, ebben az évben itt talán egyszer vágták le a füvet.

Ennél is nagyobb gond, hogy mindenféle szemetet dobálnak ki az út mellé. A Gyöngy utcában például ez a csendélet fogadja az arra elhaladókat.

De egy nappal ezelőtt, nem sokkal arrébb, két gyerekülést is lehetett látni.


Egyik olvasónk arról is beszámolt, hogy sokáig egy lerobbant platós autó is parkolt a környéken, aminek a platójára valaki kihordta a szemetét és a zsákok csak gyűltek a hetek alatt. Szerencsére az autót azóta elvitték onnan, ma pedig már a gyerekülések sem díszelegtek az út mellett.


Szomorú, hogy az egykori játszótér már a múlté és a környéket szemétlerakónak használják, hiába hívtuk fel többször is a figyelmet a hely elhanyagoltságára.

