Nap képe: A máriaradnai római katolikus kegytemplom

1520-ban egy buzgó özvegy emeltette a kápolnát radnai dombon. Miután a Bánságot elfoglalták a törökök, a kápolnában ferences szerzetesek mutatnak be szentmisét azoknak a híveknek, akik az iszlám uralom elől a Maros északi partjára menekültek. 1695-ben Lippa visszafoglalása után a török ezt is felgyújtotta, de a kegykép csodával határos módon a tűzben sértetlen maradt. A történelem megannyi viszontagságai után 2013-ban egy Európai Uniós pályázat keretében került sor máriaradnai bazilika és rendház átfogó felújítására. 2015-ben számos bel- és külföldi közjogi és egyházi méltóság jelenlétében áldották meg.