A szocializmus diktatúrájának igazi arca az Emlékpontban
Az 1956-os forradalom és szabadságharc olyan fontos és elévülhetetlen eseménye a magyar történelemnek, amelyről mindig tudunk relevánsan és új témákat felvetve beszélni – fogalmazta meg Miklós Péter, a közgyűjtemény intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum igazgatója. A felkért kutatók az 1940-es, 1950-es évek világáról, azokról a politikai perekről és a társadalmat érő repressziós folyamatokról szóltak, amelyek részben a forradalomhoz vezettek, vagy a forradalom következményei voltak. Miklós Péter elmondta: a megtorlások 1957 elején vették kezdetüket, s hatvan évvel ezelőtt, 1958-ban nagyszámban folytak a megtorló perek. A tanácskozás országos tendenciákból kiindulva a helyi eseményekre fókuszálva mutatta be ezt a világot. S hogy a konferencián fiatalok, a Gregus Máté Szakközépiskola diákjai is részt vettek, azért is fontos, mert megismerhették azt az embertelenséget, amely a szocializmus rendszerét jellemezte.
Zinner Tibor jogtörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli egyetemi tanára 1945–1990: 1234 áldozat címmel tartott előadásában a kommunista diktatúra 1945 és 1990 között meghozott halálos ítéleteit elemezve megállapította, hogy azoknak háromnegyede politikai indokból született, s az 1956 utáni megtorlásnál az ítéleteket is kozmetikázták, köztörvényes cselekményként ítélve el a munkás és paraszt származású vádlottakat, hogy ne vádolhassák a magát munkás-paraszt kormánynak nevező hatalmat a saját bázisát jelentők ellen fordulással.
Marosvári Attila, az Emlékpont történésze a makói kommunisták hatalomátmentési törekvéseit vette górcső alá az 1956-os forradalom idején, megállapítva, hogy amíg a járási pártvezetés a tömegrendezvények résztvevőitől való félelmében a vásárhelyi laktanyából kért segítséget, majd a járási párttitkár, Hetényi Józsefné el is menekült a városból, addig a városi pártfunkcionáriusok agitálással és röplapokkal igyekeztek távol tartani az embereket a tüntetéstől. A város akkori rendőrparancsnoka, Fazekas Lajos – bár két esetben is kiadott tűzparancsot, amelyet egységei nem hajtottak végre –, igyekezett a rendet tárgyalásokkal fenntartani, ám a megtorlások idején megvádolták, hogy az ellenforradalmárok oldalára állt, leváltották és be is börtönözték.
Zeman Ferenc, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára munkatársa a kádári megtorlás fokozatait Hódmezővásárhelyen vizsgálta, amelyet az akkori megyeszékhelyen Németh Károly, a kommunista állampárt, a Magyar Dolgozók Pártja egykori megyei első titkára irányított a karhatalom erőinek támogatásával. Az országos hírű vásárhelyi politikus, a szociáldemokrata Erdei István és társainak perében több mint huszonnégy év szabadságvesztést szabott ki a bíróság, ám a másodfokú Erdei büntetését megduplázták. A csoport ellen indított perben szerepelt a városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke, Török István is, azonban ügyét elkülönítették, felmentették, s hogy a hatalom rehabilitálta a kommunista politikust.
A konferenciát záró előadásában Vincze Gábor, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark történésze Huba Géza tragikus történetét mutatta be, aki a Márciusban Újrakezdjük (MÚK) szellemiségében írt röpiratot sokszorosított, s amelyhez a postán működött titkosszolgálati hivatalnok segítségével jutott a hatalom. Huba Géza a világháborúban amerikai, majd francia fogságban szerzett súlyos cukorbetegséget, ám a két és fél éves börtönbüntetése idején nem juthatott hozzá gyógyszereihez, a szabadulásának napján belehalt a kezeletlen diabéteszbe. A temetésen pedig megtiltották a családnak, hogy pillantást vethessenek hozzátartozójukra.
(Forrás: Emlékpont, Arany-Tóth Attila)
