A suliszínpad lelke: Kovács Lászlóné – a díszpolgár életútja
Március 15-én Székkutas Község Önkormányzat Képviselő-testülete Díszpolgári címet adományozott Kovács Lászlónénak, akinek életútját egykori tanítványa, Olasz Mónika jegyző méltatta.
Mindenkinek az életében van 1-2 olyan pedagógus, amikor ha szóba kerülnek a diákévei azonnal az eszébe jut. Azért, mert valamit kapott tőle, nem csak a tanításra gondolok, hanem arra a pluszra, ami lehetett akár egy iránymutatás, egy lelki megerősítés vagy egy biztos pont a család mellett, akire mindig számítani lehetett. Nem tudhatjuk előre, hogy kit miért sodor az utunkba az élet, utólag azonban minden a helyére kerül.
Nem tudok és nem is akarok elvonatkoztatni attól, hogy az én életemben Kovács Lászlóné Marika egy ilyen pedagógus, és tudom, hogy ezzel nem én vagyok az egyedüli.
Miután megkaptam ezt a tiszteletteljes felkérést, hogy a mai napon én méltathatom, nagyon gyorsan visszarepültem az általános iskolás éveimbe, és megmondom őszintén, hogy most legalább annyira ideges vagyok, mint a Petőfi szavalóversenyek végén, hiszen jobban számított sokunknak az Ő véleménye, mint az, hogy milyen helyezést értünk el vagy az, hogy egy-egy Suli Színpados fellépést követően Ő hogyan látta a színpadi életünket, és nem az számított, hogy a Szegedi Nemzeti Színház színpadán vagy itthon játszottunk.
Az eredményeink azonban azt igazolták, hogy az Ő maximalista hozzáállása, kitartó és odaadó munkája mindig meghozta a gyümölcsét, és ez a mai napig így van. Sokat tesz a közösségért, a diákokért, a helyi fiatalokért. Sokan fordulnak hozzá tanácsért, segítségért, és tudom, hogy Ő sokszor a saját erején felül is igyekszik megtalálni a lehető legjobb megoldást.
Gyergyai Albert így látta a pedagógusok tevékenységét: A tanári pálya minden más pályánál tágasabb, távlatosabb, határtalanabb s mint a Nílus termékeny vize, túlárad saját partjain. A jó tanár nemcsak pedagógus, hanem kertész, filozófus, esztéta, lélekbúvár, művész és mesterember egy személyben, s nemcsak tudását közvetíti — bár az sem kevés —, hanem példát ad, jellemet formál, ültet, gyomlál, olt és szemez, mint a kertész, életet visz a könyvekbe, a könyveken keresztül a tanításba, állandó s eleven hidat épít az eszmény és a mindennap, az elvontság és tapasztalás közé.”
Kovács Lászlóné Marika 1968. február 6-án, Orosházán született sportot kedvelő, sportszerető családba, hiszen mindenki tudja, hogy édesapja több évtizedig volt a székkutasi sportkör elnöke, édesanyja pedig évekig kézilabdázott és atletizált. Az általános iskolás éveit Székkutason töltötte, ahol biztos alapokat kapott, s ennek számos bizonyítéka az a sok járási, megyei, sőt országos jó eredmény, melyet a tanulmányi és sportversenyeken egyénileg vagy társaival együtt elért, s melyek döntően befolyásolták későbbi életét is.
Gyermekkorát és diákéveit is meghatározta a sport iránti szeretet. Sokféle sportágat kipróbált: asztaliteniszben megyebajnok volt, atlétikában is jeleskedett mind csapatban, mind egyéniben, többszörös megyebajnok volt a dobószámokban, mely sportágban Székkutas kettő országos bajnokkal büszkélkedhet a falusi dolgozók szpartakiádján, Szenti Jusztina az első, és Ő a második.
A sportágak közül végül a kézilabda maradt a kedvence, az akkori csapat csapatkapitányaként az országos döntőben szerepeltek, és a korosztályos megyei és területi válogatottnak is a tagja volt. Az általános iskolát követően tanulmányait a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumban folytatta. A sportéleti tevékenysége a gimnáziumi éveiben sem szűnt meg, az országos diákolimpián csapatban értek el helyezést, gerelyhajítás, súlylökés és diszkoszvetés számokban.
A gimnázium szellemisége, jó közössége, kiváló Tanárai tovább erősítették benne a már kisgyermekként kialakult célt, hogy pedagógus legyen. Igaz, nem magyartanárnak készült, ezt csak az utolsó pillanatban választotta. Kisiskolásként a sport iránti rajongása arra ösztönözte, hogy testnevelő legyen. Ez volt az álma. Sajnos ez egy sportsérülés következtében nem valósulhatott meg. Ezt nagyon nehéz volt feldolgoznia, viszont a sport mindenre megtanította, arra is, hogy hogyan álljon fel, és új erőt merítve új célokat tűzött ki maga elé. A tanulás és a sport egyforma szerepet játszott az életében, és a jó időbeosztásnak köszönhetően a közösségi életben is szívesen vállalt szerepet.
A jó döntéshozatal és az emberekkel való sikeres és harmonikus hangnem megtalálása hozzájárult, hogy később is szót értsen a nála sokkal fiatalabb vagy idősebb emberekkel is. Az iskolákból, a sportból és az otthonról hozott értékek- a hagyományok tisztelete, az egymásért való küzdés, a felelősség- és kötelességtudat- és mindhárom életterület emberi példaképei is formálták, alakították, és meghatározták a személyiségét.
1986-ban a József Attila Tudományegyetem magyar-orosz szakos hallgatója lett. Fél évet Szentpéterváron tanult, majd 6 félév után az orosz nyelvet leadta, s népművelést hallgatott a Juhász Gyula Főiskolán, miközben negyedéves lett az egyetemen.
A német nyelvet magán úton kezdte újra tanulni a későbbi elhelyezkedés végett. Az utolsó évet levelező tagozaton végezte, mert egykori iskolájából megkeresték, hogy a megüresedett állásra szeretnék, ha beadná a pályázatát. 1990-től a szülőfalujában kezdte meg pedagógusi munkáját, ahol az első években magyart, oroszt és németet is tanított. Úgy került a katedrára, hogy élesben végezte a pedagógiai gyakorlatot, hiszen addig csak elméletben tanulta a módszertant.
Az 1991-es év a magánéletében hozott változást, hiszen házasságot kötött férjével, Kovács Lászlóval és Székkutason kezdték el megépíteni a közös otthonukat. Nem sokkal később, 1992-ben megszületett fiúk, Bence, majd 1995- ben lányuk, Leila.
1997 januárjában visszatért a katedrára, a pályaválasztás és felvételi előtt álló akkori 8. osztály vezetését átvéve. Ugyanezen év őszén elindította a színjátszó csoportot, megalakult a Suli Színpad, először szakköri formában, majd az alapfokú művészeti iskola keretében, melynek én is a tagja lehettem. Nemcsak a nemzeti ünnepeken léptünk fel az általa szerkesztett műsorral, hanem önálló előadóesteken is. Bálokat szervezett, és neki köszönhetően színházat látogattunk, fesztiválokon vettünk részt és kirándultunk.
2002-ben megszerezte a felsőfokú drámajáték-vezető szakképesítést is. Volt olyan év, amikor 40-50 diák iratkozott be a drámajáték tanszakra, ahol beszéd- és mozgásgyakorlat, valamint versmondás is szerepelt a fő tárgyak mellett. A nyilvános vizsgaelőadásokon több ízben vendégünk volt Sándor János Jászai-díjas rendező, aki mindig az elismerés hangján szólt a munkájáról. A Weöres Sándor színjátszó fesztivál állandó résztvevői voltunk, s egy évben akár több darabbal is szerepeltünk, s több alkalommal arany minősítést is kaptunk. A ballada-, vers- és prózamondó versenyeken diákjai évről évre kistérségi, megyei és országos fordulókban is kiemelkedően szerepelnek, ezt bizonyítják a jó helyezések és a különdíjak.
Legfőbb célja, hogy pedagógusként is bebizonyítsa, hogy a kis településen is élnek tehetséges és értékes emberek, akik megállják majd a helyüket az életben. Több alkalommal lett volna lehetősége középiskolában folytatni a pályáját, de az előbb említett cél és a családias légkör, mely ezt az iskolát jellemzi, nem engedte elmenni.
A már említett kulturális versenyeken elért sikerek mellett a nyelvészet területén is sikerült a diákjaival maradandót alkotnia. Több tanulmányi verseny országos döntőjébe is bejutottak, úgy mint a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny, Bendegúz nyelvészverseny, Nyelvünkben élünk, Arany János komplex magyarverseny vagy a Kazinczy szépkiejtési, a Lotz szövegértési és helyesírási verseny és az Irodalom és művészetek verseny. Ez utóbbiakban országos első, második és harmadik helyezést is elértek diáklányai a többi számos értékes helyezés mellett.
Az oktatás legfontosabb feladatának a diákok személyiségének a formálását tartja. Úgy véli, ha a tanteremben tanár is, diák is önmaga tud lenni, s mindenki tisztában van saját magával, értékeivel, határaival, hibáival, sokkal hatékonyabban tudnak együttműködni, s a kölcsönös tisztelet sokkal több energiát adhat nemcsak a lelki fejlődésükben, hanem a tananyag elsajátításában is.
A „jövő nemzedékéért végzett áldozatos nevelő-oktató munkájáért” elnevezésű és több elismerő, a versenyre való felkészítést köszönő oklevél mellett számára a legnagyobb elismerés, a volt Tanítványok szívhez szóló szavai, a tőlük kapott névre szóló szép emlékek, melyek a közös küzdelmet és munkát köszönik. „A pedagógus arra nevel, hogy az ember minden körülmény között ember legyen, és adja meg a másiknak a tiszteletet. Megtanítja a tanítványát pontosan, hatékonyan, elkötelezetten, örömmel és jókedvvel dolgozni, valamint olyan közösséget épít, amiben mindenkinek helye van, amiben az emberek figyelnek és számíthatnak egymásra.” Kovács Lászlóné 29 éve kezdte meg a pedagógusi pályát, és azóta is Székkutason tanít.
Emberi tartása, pedagógiai munkássága követendő példa lehet a következő nemzedékek számára. Munkájának alapvető jellemzői: a hivatástudat, a gyermek- és szakmaszeretet, a következetesség, az igényesség, a pontosság és a közösségért érzett felelősség. A sport iránti szeretet az egész eddigi életét végig kísérte, és voltak a családjában, akiknek a hagyományokat sikerült is tovább vinni, hiszen lánya ugyanúgy kézilabdában és atlétikában korosztályában kiemelkedő, nyolcszoros magyar bajnok és ötszörös korosztályos válogatott. A húga pedig testnevelő szakos pedagógus. A középiskolai ballagásomra egy könyvet ajándékozott, melybe az alábbi idézetet írta:
„Találd meg a célod, ennek élj becsülettel!” Ő már régen megtalálta… kívánok az újabb céljai eléréséhez és a munkájához nagyon sok erőt, kitartást és nagyon jó egészséget.
Székkutas Község Önkormányzat Képviselő-testülete a mai napon díszpolgári címet adományoz Kovács Lászlónénak.
Meghitt ünnepség: Makay Attila és Kovács Lászlóné Székkutas díszpolgárai
