Bezárt a Jószai pékség, az utolsó, amely házias kenyeret sütött Vásárhelyen

A társtulajdonos, Jószai Tamás a Délmagyarnak azt mondta: valószínűleg nem lesz folytatás. Az itt készített kenyér egy hétig is ehető volt.

– Finom, házias jellegű kovászolt kenyeret készítettek itt, amely a beleinket sem bántotta. Most csak tegnapi sütésűt kaptunk, de vettünk, mert az olyan, mintha friss lenne, egy-két hét után is ehető, élvezhető. Az anyagot sem spórolták ki például a mákos vagy a diós kifliből, végig volt benne töltelék – mondta a Délmagyarnak több vevő a Damjanich és Cserei utca sarkán lévő Tarjáni pékségnél, amit a vásárhelyiek tulajdonosaik után Kopasz vagy Jószai pékségként ismernek és emlegetnek.

Emlegettek. Az üzlet bezárt, utolsóként a hasonló bol­­tok sorában. Szombat délig vásárolhattunk ott utoljára friss, há­­zias jellegű kenyeret.

A családi pékségeknek nagy ha­gyományai voltak Hódmezővásárhelyen, minden kerületben, városrészben legalább két-három helyen vehettek a környékbeliek ízletes kenyeret, péksüteményt.

Ismert és híres volt többek között az olimpiai bajnok Risztov Éva felmenői: Risztov Ángel és Risztov Demeter, Gallyas István, Rózsa Pál, Aracsi Sándor és Kopasz János, az első névadója a már csak ma működő pékségnek. Sütöttek kenyeret Egerszegi Krisztinának, Bessenyei Ferencnek, a városrész legidősebb emberé­nek, az idén 96 éves Imre Bá­­­lintnak és Lelkes István fes­­tőművésznek. Erről a falon fo­tók tanúskodnak, ők voltak a cég „reklámarcai”. Idekívánkozik a Bessenyeinek tulajdonított mondás, parasztbölcsesség: Ha könyér van, mindön van. Sajnos igazi többet már nem lösz.

Balázsné Regina másfél évig dolgozott a legutóbbi bérlő, Sosterics Zsolt mellett. – Adalékanyag nélkül kovászolva, lisztből, sóból és élesztőből készült az itteni kenyér, amelyet nagyanyáink kenyerének is nevezhetünk – mondta. Török Ernő helyettesként 2 hétig da­­gasztott a pékségben, és fel­idézte a II. világháború utáni államosítások korát, mikor a szakmabeliek alkalmazottként dolgoztak korábbi üzletükben, például a Csongrád Megyei Sütőipari Vállalat égisze alatt. Ernő bácsi mesélt az úgynevezett cserekenyérről: a gazdák, a lakosok bevitték a lisztet a pékségbe, amiért ott – ahogy fogalmaztak annak idején – a „szaporulattal” fizettek.

A megszûnõ vásárhelyi Jószai-pékség, az eladóval, Zsoldos Lászlónéval és vevõkkel. Fotó: Imre Péter.

Az eladó, a 8 éve a Jószai pék­­ségben dolgozó Zsoldos Lászlóné Anna is fájdalmas búcsút vesz az üzlettől, amelyről szép emlékeket őriz. Egy fotót, amin szerepel, hazavisz. – Hiányozni fog a munka, a vásárlók és a kenyér is, ugyanis a családunk is az itt sütöttet fogyasztotta – árulta el.

A legutóbbi 3 évben az idén 40 esztendős Sosterics Zsolt üzemeltette, és egészségügyi probléma, betegség miatt húzza le a rolót. A társtulajdonos Jószai Tamás – édesapja, Jószai József után 26 évig sütötte a pékárukat – a delmagyar.hu megkeresésére közölte: a bezárás valószínűleg végleges, akadnak ugyan érdeklődők, tárgyalások is zajlanak, de nem sok re­­ménnyel kecsegtetnek.

Forrás: delmagyar.hu