Titokzatos és ritka állatok bukkantak fel a pusztában
Hazánk egyik legveszélyeztetettebb gerinces faja a magyar földikutya, melynek a Körös-Maros Nemzeti Parkban három ismert élőhelye van. Megmaradt állományaik igen nagy értéket képviselnek, fennmaradásuk csak élőhelyük védelmével valósítható meg. A télvégi felmérésük során, összesen közel 120 túráscsoportot azonosítottunk, amiből az egyedszámukra következtethetünk.
A júliusi hónapban azokon az élőhelyeken, ahol megtörtént a kaszálás, a kaszálást követően feljegyeztük az aktív túrások számát. A kaszálás utáni csapadékos időjárás eredményeként igen nagy aktivitást jegyeztünk fel a területeken. A Gulyagyepen az idei júliusi kaszálás után 49 aktív túráscsoportot találtunk, a Tompapusztai löszgyep ősgyepén 28 állatot azonosítottunk túráscsoportjaik alapján. A kaszálás után a friss túráscsoportok száma feljegyezhető, melyből az éppen aktív földikutyák számára lehet következtetni.
Az idei év táplálékban gazdag, hiszen a tavaszi aszályos, majd a kora nyári esős időszak a kétszikű növények térnyerésének kedvezett, nagy számban hajtottak a pillangósok, köztük a földikutyák egyik kedvelt táplálékforrása, a mogyorós lednek is. A táplálékbőség hozzájárulhat a szokottnál nagyobb nyári aktivitásukhoz is.
A földikutyák életük nagy részét a talajfelszín alatt töltik, csak nagyon ritkán jönnek a talajfelszínre, főleg fiatal felszínen kóborló egyedekkel találkozhatunk, az önállósodásuk időszakában. Talajlakó életmódjuknak köszönhetően nem egyszerű az állományuk felmérése. Magányos életmódot folytatnak, minden állathoz a felszínen külön túráscsoport, a felszín alatt pedig külön (akár több száz méteres) járatrendszer tartozik. A földkupacok tulajdonosa sem minden esetben egyértelmű. Túrásaik összetéveszthetőek más talajlakó emlősök, mint pl.: a vakond vagy a kószapocok túrásaival. Szerencsére rendelkeznek néhány ismertető jeggyel, melyek alapján a szakavatott szemek megállapíthatják, hogy földikutyával van dolgunk. Nem feltétlenül jellemző a nagy túrásméret, és a kupacok egymástól való 1,5-2 méteres távolsága. A földikutyák jelenlétére utalhat, ha járatból kitúrt földben néhány centiméter hosszú, 45 fokos szögben élesen leharapott gyökérdarabokat, tarackokat találunk. Szájuk mögött záródó metszőfogukkal ásnak, és közben a járatból belógó gyökérdarabokat ebben a jellegzetes formában távolítják el.
A földikutyák kizárólag növényi táplálékot fogyasztanak, ismert tápláléknövényei a mezei iringó, ökörfarkkóró, vadmurok, tyúkhúr, mogyorós lednek, zsurló és különböző fűfajok földalatti részei. Vízigényüket is a felvett táplálékon keresztül elégítik ki. A begyűjtött gyökereknek, hagymáknak, gumóknak külön táplálékraktározó kamrákat készítenek, sőt kifejezetten igényesek járataik tisztaságára, külön ürülékgödörrel is rendelkeznek. Az utódok nevelésére pedig levelekkel bélelt fészekgödröt használnak. Az említett állandó járataik a talaj mélyebb részeiben futnak (25-65 cm mélyen), míg a gyökérzónában az ideiglenes, táplálékszerző járataikat fedezhetjük fel.
- számol be oldalán a nemzeti park.
A fotókat Balogh-Roth Melinda készítette.
