Kiss Pál: “Hatalmas lehetőségekkel bír a sport a jellemformálásban”

Kiss Pál neve a vásárhelyiek számára ismerősen cseng, hiszen testnevelő tanárként, edzőként, sportolóként számos alkalommal találkozhattunk vele, vagy olvashattunk sikereiről az újságban. Évente 12-15 hazai és külföldi versenyen indul, az elmúlt napokban például a gerelyhajításban szerzett Európa-bajnoki címéről hallhattunk. Most megismerhetjük azt is, hogy milyen út, és gondolkodásmód áll az ő sikerei mögött.
Hogyan vált a sport az életed szerves részévé?
Meghatározó hatással voltak rám testnevelő tanáraim /Újvári József, Bán Sándor/ és edzőim /Neményi Béla, Kovács Etele/, majd a Testnevelési Egyetemen szerzett tapasztalataim.
A sportmozgás szeretete már általános iskolában kezdődött. Fiatal korom óta rendszeresen sportoltam: úsztam, kézilabdáztam, és az atlétika varázsa jelenleg is áthatja életemet. Testnevelő tanárként fizikailag folyamatosan lendületben maradtam, és a 2009-es évtől újra megtaláltam a versenysportot a szenior korosztályban. Azóta a gerelyhajítás szerelmeseként évente 12-15 hazai és külföldi versenyen indulok, nemzetközileg is kiemelkedő eredménnyel. Az eredmények eléréséhez és a jó fizikai állapot fenntartásához szükséges a mindennapokba rendszeres és tervezett edzések beiktatása.
Ki a példaképed a sport világából?
Testnevelő tanárként, Vásárhelyen 12 éven keresztül testnevelés tagozatos iskolában tanítottam. Tanárként Kukovecz Feri bácsi volt a példaképem, aki az óriási gyerekközpontú kreatív mentalitásával hatott rám. Szenior sportolóként a 80 éves kecskeméti Grosán Pali bácsit csodálom a fiatalos lendületéért, aktív sportéletéért, kiváló eredményeiért és a fiatalok felkarolásáért.
Jelenleg mit sportolsz, és milyen pluszt ad számodra a mindennapi sport?
Alkalmazkodva az edzésfeltételeim és az évszakok adta lehetőségekhez, mindennap edzek, vagy valamilyen mozgásformát végzek. Heti szinten gerelyt és egyéb szereket dobok, kondizok, lazítok, futok. Én a sokoldalú, teljes testi képzés híve vagyok, ezért nem csak a gerelyhajító mozgáshoz szükséges edzésformákat gyakorlom, hanem a fizikai fejlesztésembe beépítek szabadidős /úszás, futás, labdajátékok/ mozgásokat is.
A rendszeres edzések és versenyek folyamatosan formálták a személyiségemet, fizikailag karbantartották és építették a testemet. Izomzatom tónusos, állandóan harcra kész, testfelépítésem a 60 éves koromhoz képest fitt. Egyéniségem vidám, fiatalos, kreatív, pozitív beállítottságú maradt. Sikeresen vezetem le és kezelem a napi stresszeket, napi tevékenységeimet szervezettebben és eredményesebben tudom végezni. Tele vagyok elérendő célokkal, ez mindenkinek fontos hajtóerőnek kell lennie.
A versenyzés mire tanítja az embert?
Hatalmas lehetőségekkel bír a sport, a versenysport a jellemformálásban. Tapasztalatom szerint, aki sportol, annak „egyszerűbb” az élete. Könnyebben viseli és oldja meg a mindennapi nehézségeket, toleránsabb, alkalmazkodóbb, vidámabb, testi-lelki magabiztosságot és tartást ad, hajlamosabb mások megértésére és segítésére. Megtanít bennünket, hogy érdemes célokat kitűzni és azokért rendszeres munkával küzdeni. A sportban előforduló kudarcokat képesek vagyunk legyőzni. Erősíti az akaraterőt, segíti a tervezett életvitelünk kialakítását, fejleszti a kreatív gondolkodásunkat. Megmutatja, hogy mások elismerése, segítsége és segítése mennyire szükségszerű az életünkben.
Sok gyermek nem kedveli a testnevelés órát. Szerinted miként lehet a gyerekekkel megszerettetni a mindennapi mozgást?
Ebben a témában nagy a felelőssége a szülőnek, a tesi tanárnak és az edzőnek is.
Születéskor minden gyerek génjeiben ott van a természetes mozgás iránti vágy, és ezt csecsemőkorban még látható. Érdemes a 3-6 év közötti korban gyerekünket minél több mozgásformával /úszás, lovaglás, korcsolyázás, stb./ megismertetni, és nem lebeszélni, ha segíteni vagy mozogni szeretne. Későbbiekben biztosítani a testmozgáshoz szükséges hátteret /tesi-edző cucc, megfelelő sportágválasztás/, és motiválni gyerekünket a nehezebb időszakokban /”nincs kedvem edzésre menni”/. Az rendben van, hogy gyerekeink többsége nem a sportból fog megélni, de a harmonikus testi-lelki-értelmi fejlődéshez elengedhetetlen valamilyen sportmozgás.
Testnevelési órákon és edzéseken a gyerekek szeretik a játékos sokoldalú és változatos mozgások végrehajtását, a versengéseket. A tanulók sportolási szeretetét fiatal korban erősen befolyásolja a testnevelő és edző egyénisége. A sikerhez nagyban hozzájárul a foglalkozást vezetők kreativitása, gyerekszeretete, folyamatos motiválása, de fontos a diákok aktív munkája is.
Napjainkban elég mozgásszegény életmódot folytatnak a felnőttek. Mit javasolsz annak, aki szeretné rendszeresen átmozgatni a testét, hogyan induljon el az életmódváltáson?
Fontos az elhatározás, mely szerint szeretnénk beépíteni életmódunkba minden megerőltetés nélkül olyan szabadságot adó mozgásformát, ami pozitívan megváltoztatja életünket, harmonizálja napi tevékenységeinket, és örömet okoz nekünk. Mindenképpen válaszunk olyan sportot, amit szívesen gyakorlunk, ami beilleszthető napirendünkbe. Lehetőség szerint keressünk társakat. Egyik ideális partnerünk a gyerekeink lehetnek a motivált rendszeresség biztosítása érdekében. A gyakorolt sportmozgás /pl. futás/ mellett időnként iktassunk be más mozgásformákat /pl. úszás, kerékpározás, kondi, stb./ is.
Kezdetben rövid, lassú, könnyed edzéseket végezzünk. Például futás esetében séta-futás, lassú futás, rövid távú futások sok pihenőkkel. Előképzettség nélkül a kondizást saját testsúlyos és kis kézisúllyal végzett erősítéssel érdemes kezdeni. Fontos a képességeinknek megfelelő terhelés, a fokozatosság és a rendszeresség betartása. Figyeljünk oda az étkezésünkre, és a megfelelő pihenésünkre is.
Mindig tűzzünk ki magunknak célokat, melyek elérhetők, de küzdeni kell érte!
Több versenyen is remek eredménnyel zártál. Mi a következő célod?
Igen, ebben az évben is remek eredményeket értem el, legutóbb Olaszországban Caorleban megrendezett Szenior Európa Bajnokságon lettem gerelyhajításban Európa bajnok. Minden versenyemen büszkén képviselem Hódmezővásárhely és Magyarország lakóit.
A 2020-as versenyévben szeretnék korosztályomban magyar csúcsot javítani gerelyhajításban. Ennek eléréséhez fontos, hogy minél több versenyen el tudjak indulni. Tervezett versenyeim a jövő évre a megszokott ritmusban: nemzeti bajnokságok /Magyar, Osztrák, Horvát, Szlovák, Cseh/, Fedett Európa Bajnokság Portugáliában, válogatott viadal Ausztriában, Speciális Dobószámok Világbajnoksága Csehországban, és versenyek Magyarországon.
Arra törekszem 2020-ban is, hogy biztosítsam a vásárhelyi HÓDIÁK SE sportolói bázisát és egyre jobbá tegyem azok edzési és versenyzési feltételeit. Szeretnék szenior versenyt rendezni Hódmezővásárhelyen.
Mi kell ahhoz, hogy ez megvalósuljon?
Sajnos a szenior sport, sportolás országosan még nincs olyan elismerésben, mint más korosztályú versenysportok. Edzéseimet és versenyzéseimet jórészt magam finanszírozom, ezért általában szelektálnom kell a versenyzési lehetőségeimnél. Most, és itt megköszönöm támogatóimnak, akik eddig segítették sportpályafutásomat!
Megkönnyíteni versenyzési feltételeimet, ha támogatóim köre bővülne, ezáltal eredményesebben és hatásosabban tudnám képviselni és öregbíteni Hódmezővásárhely és Magyarország hírnevét.
Fontos és szükséges a média támogatása, köszönöm!