Friss akadémikus tart előadást életpályájáról a vásárhelyi Bethlen Gimnáziumban

Berecz János szervező, az intézmény fizika munkaközösségének vezetője a Rádió 7-nek elmondta, hogy az iskola öregdiákja nemcsak a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának Műszaki Mechanikai Tanszékét vezeti, de a Magyar Tudományos Akadémia tagjának is megválasztották.
Insperger Tamás a Lendület Emberi Egyensúlyozás Kutatócsoport vezetője lett, így pályafutásával példakép lehet a mostani bethlenes diákok előtt. Berecz János kiemelte, hogy a pályaorientációs programmal a műszaki és természettudományos hivatás iránt igyekeznek felkelteni a fiatalok érdeklődését. A holnapi előadás délután 3 órakor kezdődik a Bethlen Gimnáziumban.
Berecz János erről részletesen így beszélt: „Országos cél az, hogy a műszaki és természettudományos pályák iránti érdeklődést fokozzuk, a nemzeti versenyképesség miatt is. Ezt a célt, hogy a természettudományos pályák felé forduljanak a diákok, elsősorban azzal lehet elérni, ha jó példákat mutatunk nekik.”
Forrás: radio7.hu