A Nagyfai úton kirándultunk

Ezen a héten Batidától Algyőig kalauzoljuk el Olvasóinkat, amely keretében a természeti szépségek bemutatására koncentráltunk. Miért is ajánljuk ezt utat bejárni? Leginkább a természet nyugalma miatt, az aszfaltos út ellenére nagyon gyér az autós forgalom, garantált a lelki feltöltődés. Ha kondíciónk megengedi egy kb. 40 km-es kört is tehetünk oly módon, hogy a 47-es kerékpárútján kerekezzünk vissza Vásárhelyre. Szavak helyett elsőként tekintsék meg kis filmünket.

Első megállónk egy kis kitérővel a hódmezővásárhelyi regionális hulladékkezelő telepének közelében volt, mesterséges domb már távolról is felhívja magára a figyelmet. Funkciójával ellentétben természetes jellegű külsővel rendelkezik a domb, ahová a környék hulladékát gyűjtik össze.

A Maroslelei kerékpárút mentén az utóbbi hetek nagyobb esőinek hála bizony megnőtt a gaz, ám ennek ellenére jól használható a 2018 őszén befejezett aszfalt sáv. A távolban zivatarfelhő növekedett, előttünk pedig egy szamárkóron egy méhecske és citromlepke gyűjtött nektárt.

A kerékpárút mellett egy meggyfát is láttunk, a tavaszi fagyokat sikerrel vészelte át a várostól több km-re található gyümölcsfa.

Batidánál a mediterrán hangulatot sugalló harangtornyot jártuk körbe, Hódmezővásárhely címerét is felfedeztük az épületen.

A rövid kitérőket követően rákanyarodtunk a Nagyfai útra, ahol igazán nyugalmas környezetben folytattuk kirándulásunkat, gyakran már-már lépés tempóban, csakhogy minél tovább élvezhessük a természet adta harmóniát. A távolba tornyosuló gomolyfelhők igazi nyár eleji hangulatot varázsoltak.

Egy ragadozó madarat és az előle menekülő nyuszit is megfigyeltünk eme néhány km-es szakaszon.

Néhány helyen földútra is rátértünk, a nagy esők utáni pocsolyákban meseszép volt a gomolyfelhők tükröződése.

Fél úton egy lakatlan tanyánál álltunk meg, egy hatalmas, idős, nyárfa jelezte, hogy anno itt éltek.

Jómagam egy másik, magányos, számomra tetszetős, fiatalabb fára lettem figyelmes.

A Hódtói-Kis-Tisza-csatornához érkezve az Endre Andor szakaszmérnöknek emléket állító alkotást tekintettük meg. 1887-ben egy kisebb árvizet követően, alig egy óra alatt tragikusan összeomlott a Batida és Nagyfa között álló kistiszai zsilip és öntött el a víz közel tízezer hektár vásárhelyi földterületet.

Miközben a magasra nőtt fű takarásában a zsilipet is szemügyre vettük a csatornában egy hattyúcsaládra lettük figyelmesek.

A nagyfai börtön bekötő útja mellett a Kopáncs-Kis-Tiszai-csatornája sem maradt rejtett kíváncsi szemeink elől.

Az algyői szabadstranddal szemben megkíséreltünk lejutni a Tisza partjára, a magas partfal és a sűrű aljnövényzet meggátolt minket ebben. A pocsolyákkal teli erdősávban szerencsénkre nem volt szúnyog.

Kirándulásunk végállomása az algyői vasúti híd volt.

Búcsúzásunk perceiben egy gémet zavartunk meg, bár elég távol voltunk tőle, így is jobb látta távozóra fogni.

Bízzunk benne a következő héten is velünk tartanak.

Videó: Somogyi József

Fotók: Bodrogi Attila