Ma kezdi a felkészülést a HFC

A nevezésüket beadták a harmadosztályra, hiszen legjobb megyei ezüstérmesként lehet esélyük a feljutásra, az összesen hatvancsapatosra tervezett NB III-ba. Szűcs Róbert vezetőedző azonban a Rádió 7-nek úgy fogalmazott, hogy az edzésszámok tekintetében ez nem jelent változást és a csapat vásárhelyi identitásán sem szeretnének változtatni.
„Nem hiszem, hogy a koncepción változtatunk. Vásárhelyi vagy vásárhelyi kötődésű játékosaink lesznek. A megyeegynek még így is nyugodtan és komoly célokkal neki vághatunk, ha esetleg lesznek is távozók. Ha az NB III-ban indulunk, akkor azért le kell ülni és át kell gondolni, ugyanis ott 38 mérkőzés várna ránk, ahova a 16-18 játékos nem lenne elég, ez esetben át kell gondolni az igazolásokat” – fogalmazott Szűcs Róbert.