Lázár János: Meg fogjuk védeni a magyar tenisz becsületét! Nem fogjuk engedni a szövetség kifosztását sem!

2020.július 27-én a közgyűlésünk új elnököt és elnökséget választott, hogy tegye rendbe a Szövetség dolgait és fizesse ki a szervezet mintegy 3,5 milliárd forintos adósságát. Az új vezetés a konszolidáció során mindenkivel együttműködésre törekszik. Az A-Z Tenisz Produkció Kft. azonban eljárását megelőzően nem kereste meg a Szövetség új vezetését, nem kezdeményeztek tárgyalást a vitatott számlák kifizetése kapcsán.
2020.augusztus 13. napján a Nemzeti Adó és Vámhivatal házkutatást tartott a Szövetségnél és a végrehajtást kezdeményező cégnél, ahol az A-Z Tenisz Produkció Kft.-vel kötött szerződéseket foglalták le. Alapos a gyanú arra, hogy a vállalkozás bűncselekményt követett el, megkérdőjelezhető a számlák tartalma, teljesítése, ár-érték aránya.
A Magyar Tenisz Szövetség arra kéri az A-Z Tenisz Produkció Kft. ügyvezetését, tulajdonosát és a mögötte álló szereplőket, hogy a szervezetünk számlájáról leemelt több mint 500 millió forintot haladéktalanul juttassák vissza. Mindenki tudja ebben az országban, hogy ezért a pénzért nem dolgoztak meg. Közbeszerzés nélkül elnyertek egy megrendelést, amelyért óriási összegeket követelnek, túlszámlázva az elvégzett munkájuk ellenértékét. Egészen bizonyos, hogy ezt a folyamatban lévő nyomozás is fel fogja tárni.
A kormány a magyar adófizetők pénzéből sok milliárddal támogatta az elmúlt években az országban zajló teniszéletet. Kötelességünk, hogy a ránk bízott közpénzt a jó gazda gondosságával használjuk fel, arról számot adjunk és tételesen elszámoljunk. A ténylegesen elvégzett munka valós ellenértékét minden hitelezőnek ki fogjuk fizetni, ellenben nem fogunk semmilyen nyomásnak engedni, amely a Magyar Tenisz Szövetség kifosztásának folytatására vonatkozik. Meg fogjuk védeni a magyar tenisz becsületét és mindent meg fogunk tenni több ezer tehetséges fiatal teniszező jövőjének biztosítása érdekében.
Lázár János, elnök
Magyar Tenisz Szövetség
Meg fogjuk védeni a magyar tenisz becsületét! Nem fogjuk engedni a szövetség kifosztását…
Közzétette: Lázár János hivatalos oldala – 2020. augusztus 28., péntek
Borítókép illusztráció, mti