„Bögréből való kementzék”: 16–17. századi kályhaszemek a Tornyai-múzeum Régészeti Gyűjteményében
Ezek az általában egyszerű kivitelű, mázatlan, bögre alakú kályhaszemek egy különleges, mára szinte teljesen a feledés homályába merült fűtőberendezéshez, az Alföldön a 16. században szinte egyeduralkodóvá vált szemeskemencékhez tartoztak, melyek a sárkemence továbbfejlesztett változatának tekinthetőek. A bögre alakú kályhaszemek a török kor alatt végig használatban voltak. A kályhásmesterség korai elkülönülésére egyelőre nincs adatunk, így a török kori és kora újkori kályhaszemek készítőit a különböző fazekasárukat gyártó helyi fazekasmesterek között kereshetjük – írja közösségi oldalán a Tornyai-múzeum.
A hódmezővásárhelyi gyűjtemény legkülönlegesebb darabjainak lelőhelyéről csak annyit lehet tudni, hogy az 1950-es években Hódmezővásárhely belvárosában kerültek elő. A vörösesbarna, csillámos homokkal iszapolt agyagból készült, korongolt, 16. századi, bögre alakú kályhaszemek között 8 darab rozettás, hat- és nyolcszirmú virágmintás, hegyükkel összeillesztett háromszögekből és nyilakból álló betétdísszel ellátott kályhaszem is található.
A 18. században átalakuló lakáskultúrában a kupa alakú kályhaszemekkel iktatott testű kemencék helyét fokozatosan átvették a boglyakemencék, ezért a néprajzi gyűjtésekben már nincs nyoma a szemeskemencéknek. Egy hódmezővásárhelyi, 1803-as piaci limitációban még szerepel a „bögréből való kementzének fel-rakásáért” kifejezés, azt azonban az 1812-es piaci árszabásban már nem találjuk meg.
A 15–17. századi tüzelőberendezések, így a szemeskemencék közös jellemzője volt, hogy azok tűztere az épület padlójával azonos szinten helyezkedett el. A búbos kemencék elterjedésével jelent meg a megemelt tűztér. Ehhez kapcsolódik a kemencepadkára vonatkozó első írásos adat, amely 1693-ból, Kecskemétről származik. Hódmezővásárhelyen a boglyakemencék használatáról az első biztosan datálható emlék egy Klauzál utcai zsellérházban 1808 és 1848 között épített külső tüzelésű kemence, melyet az 1960-as években bontottak le. Komoly nehézséget jelent a kutatók számára, hogy mind a régészeti, mind pedig a néprajzi anyagokból egyelőre hiányoznak a 18. századi tárgyi emlékek, így a lakáskultúra változását kutatva továbbra is jóformán csak szűkszavú írott forrásokra támaszkodhatunk.
(Forrás: Tornyai János Múzeum közösségi oldala)
