Főzés a múltban: 17-18. századi fogónyeles lábas serpenyők a Tornyai-múzeum Régészeti Gyűjteményéből
A múzeum közösségi oldalán megosztott bejegyzésből kiderül, hogy a forgónyeles lábas serpenyő hazánkba először osztrák fazekasok import termékeként érkezett a 13–14. században. Az egyszerre lábasként és serpenyőként is funkcionáló edényt, a konyhában vagy szabadtűzön használták, nyelénél fogva az asztal közepére tették, majd köré gyűlve kanalaztak belőle. Ennél az edénytípusnál szinte minden kézre állt, jól megfogható, a benne lévő folyadék könnyen önthető és tárolható volt, kis tűzzel táplálva az étel gyorsan és ízletesre megfőtt benne.
A Tornyai János Múzeum Régészeti Gyűjteménye számos 17 ̶ 18. századi, a néprajz és a régészet határvonalán álló, kifejezetten lábas serpenyőhöz tartozó töredékeket tart nyilván, melyek leginkább perem-, oldal-, alj-, fogó- és lábtöredékek. A gyűjtemény két különösen szép kiegészített fogónyeles edényt őriz: az egyik barnamázas, kisméretű lábas serpenyő 1977-ben Hódmezővásárhely-Autóbuszpályaudvar kialakításakor B. Nagy Katalin régész leletmentésekor, a másik zöldmázas, körülbelül 10‒12 dl űrtartalmú 2007-ben, a Szegfű utcában épített Sportcsarnok területén, Tóth Katalin régészeti feltárásán került elő.
Ezen felül egy majdnem egészben megmaradt, ragasztott, megerősített, szintén nagyobb űrtartalmú, zöldmázas lábas serpenyő a tram-train régészeti megfigyelése során a Szőnyi utca munkaterületéről került a múzeumba szórványként 2019-ben.
A fazekas által tűzálló agyagból általában sárgásfehérre égetett, gyorskorongon formázott, homokkal, esetleg aprókaviccsal soványított anyagú, kihajló vagy felhúzott, néha fedőhornyos peremű, széles vagy keskeny edény aljához egyenlő távolságban 3 kihajló, elkeskenyedő kézzel formált lábat illesztett. A vásárhelyi fogónyeles lábas serpenyők lábain, lábtöredékein néhány esetben megfigyelhető a lábak tövénél 1‒3 ujjbenyomkodás alkalmazása (17. század végétől jelenik meg), esetleg a láb és az edény találkozásánál a láb átszúrása. Ezekkel együtt a hengeres fogók üreges vagy zárt kialakítása, gombszerű lezárása, az edénytest profiljának megformálása (ívelt, hasban kiszélesedő vagy függőleges) néhány esetben keltezési támpont lehet, például 17. századi észak-magyarországi párhuzamok alapján. A késő középkortól kezdve a főzőfazekakon, konyhai edényeken, általánosan alkalmazták a mázazást. A vásárhelyi lábas serpenyők estében is megfigyelhető az edények belsejében vagy a peremen barna esetleg zöld fröccsentett vagy folyatott máz használata, külső oldaluk azonban jelentős arányban máz nélküli.
A vásárhelyi lábas serpenyők oldal-, alj-, láb- és fogótöredékeinek nagy részén a mindennapi használat során keletkezett koromréteg szinte minden esetben kisebb-nagyobb mértékben megfigyelhető.
A régészeti feltárások, megfigyelések során általában az ívelt, kézzel formált lábak és a korongolt üreges, gombos végű fogónyél, esetleg egy-egy vékonyabb, mázas egyenes aljtöredék vagy jellegzetesebb perem- és oldaltöredék kerül elő.
(Borítóképen: Hódmezővásárhely-Autóbuszpályaudvar kialakításakor 1977-ben régészeti feltárás során talált 17. századi, kisebb méretű barnamázas, kiegészített lábas serpenyő. (TJM RGY ltsz.: 2002.52.140.) Publikálva: „Cserepén ismerem minemű fazék volt…” Szeged, 2015.79. oldal 9. kép; Restaurálás: Balázs Zsuzsanna; Fotó: Göbölyös Mihály)
